Életének 91. évében, október 31-én elhunyt Sinkovits Schmidt Erzsébet keramikusművész. Újvidéken született 1934-ben. Az újvidéki Iparművészeti Középiskola Kerámia szakán Baranyiné Markov Zlata osztályában 1955-ben végzett. 1967-ben diplomázott a Tanárképző Főiskola képzőművészeti szakán, és 1957-től tanított Csantavéren, majd Palicson.
A Vajdasági Formatervezők és Iparművészek Egyesületének tagjaként 1974-től rendszeresen bemutatta alkotásait. Önálló tárlatai voltak többek között Csantavéren, Újvidéken, Szabadkán, Topolyán, Zentán, Palicson, Adán és Svájcban. 1970 óta több mint száz közös tárlaton vett részt az országban és külföldön egyaránt. A kerámiaművész mindig is szerette a kihívásokat, a megújulást és az új kifejezési formákkal való kísérletezést. Munkáját szívvel-lélekkel végezte, művészetét számos díjjal ismerték el.
Jelentős kiállításai sorában tarthatjuk számon azt a tárlatot, amelyen művei Korhecz Papp Zsuzsanna festő/restaurátor festményeivel együtt szerepeltek a szabadkai Képzőművészeti Találkozóban (ma Kortárs Galéria). E 2002 decemberében megrendezett kiállításon Sinkovits Erzsébet „aranyképei” kerültek közönség elé, ugyanis aranyfestékkel is dolgozott, műveit geometriai formák, bibliai és világi témák, valamint bibliai személyiségek feldolgozásai is jellemezték. Mélyen tanulmányozta az Ó- és Újszövetséget. Képeinek üzenete van. Arra biztatnak bennünket, hogy álljunk meg egy pillanatra, figyeljünk egy kicsit magunkra, belső világunkra, és gyönyörködjünk az alkotásokban, amelyek az embernek a szépség, a tisztaság iránti örök vágyát fejezik ki.
Sinkovits Erzsébet 2010-ben szintén a Képzőművészeti Találkozóban rendezett kiállításának katalógusában Tolnai Ottó költő így írt róla:
,,Alapformája, amely egyfajta harangforma, szobrászian tömbszerű. E súlyos, mélykék idomokat szemlélve, egy-egy pillanatra mintha Maillol és Kršinić szelleme is megkísértene bennünket. Tehát úgy tűnik, a tömb és a súly, az idom az elsődleges. Ám akkor következik Sinkovits Erzsébet merész gesztusa. Akárha egy anatómiai leckén, kettészeli harangforma tömbjeit, súlyos idomú lényeit. És váratlanul megmutatkozik a zárt világ belseje, felépítése, szép, szinte szakrális szerkezete. És Sinkovits Erzsébet életművének másik két dimenziója még inkább Baranyi Károly szelleme, hagyatéka felé mutat. A kerámiai lapokra gondolok, e lapok által felmutatott összefüggő elvont nyelvre: ikonjaira, amelyek egyik legmagasabb szintjét jelzik művészetünk elvont gondolkodásának; még azt az állítást is megkockáztatnám, hogy talán nem is volt még ilyen formátumú absztrakt művészünk. Angyalai, szépen, bonyolultan, síkba zárt angyalai, majd csak most, ezen a tárlaton fognak először szabadon lebbenni, talán, mint a röptetett galambraj, el is tűnni a magasban…”
Nyitókép: Sinkovits Erzsébet alkotása/Fotó: magánarchívum
