2024. május 10., péntek

A szellemi és a kulturális örökség hat a ma emberére is

Lezárult a Bácska kulturális örökségének újrahasznosítása elnevezésű IPA-projektum

Lezárult a csaknem kétéves Több mint érték –Bácska kulturális örökségének újrahasznosítása című projektum, amely a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, a bajai Türr István Múzeum és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet közös munkája volt.

Raffai Judit, az MTTK docense, a néprajz és kulturális antropológia tudományok doktora foglalta össze eddigi munkájuk eredményeit a hétfői sajtótájékoztatón.

– A projekt célját szolgálta a hagyományos ökológiai tudás feltárása és ennek beintegrálása napjaink vajdasági és magyarországi tudományos életébe, valamint az oktatásba. A program egyik legjelentősebb munkája egy nagyszabású kutatás volt, vagyis egy néprajzi művelődéstörténeti és nyelvészeti terepmunka, ami megközelítőleg egy évig tartott. Az anyaggyűjtés harminc kutatóponton folyt, és a zentai partnereinkkel, valamint a kar valamennyi hallgatójával együtt valósult meg. Ennek eredményeit pedig adatbázisba rendezve dolgoztuk fel. A prezentálás egyik módja egy nemzetközi tudományos konferencia volt, ami Örökség, közösség, hagyományos ökológiai tudás címen valósult meg május 6-án. A konferencia célja volt betekintést nyerni az ökológiai tudás kérdéseit vizsgáló magyarországi és szerbiai intézmények, műhelyek munkájába, ahol nagyon értelmes, előremutató diskurzus alakult ki a különböző tudományterületek, akár a természetvédelem, néprajz, művelődéstörténet vagy a nyelvészet keretein belül – fogalmazott Raffai Judit.

Fotó: Dér Diana

Fotó: Dér Diana

A projekt része volt továbbá az Újrahasznosított örökség elnevezésű pedagógiai program, aminek az akkreditációját is elkészítették. Az elkészült kiadvánnyal és a hozzá kidolgozott két pedagógus-továbbképzéssel pedig elsősorban óvodapedagógusok, tanítók és múzeumpedagógusok számára mutatták be, hogy hogyan lehet a fenntarthatóság jegyében az oktatásba integrálni a térség kulturális örökségének hagyományos tudását. Emellett a kar épületében egy kiállítás is megtekinthető, amely növényekből készült hagyományos népi gyerekjátékok bemutatására vállalkozott. A program egyik legsikeresebb része a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szervezésében egy pályázat volt, amely kézműves, természetes, illetve újrahasznosított anyagból készült tárgyakra vonatkozott. Több mint 90 pályamunka érkezett be, melyekből a jövőben egy kiállításra is sor kerül.

Pásztor Emília, a bajai Türr István Múzeum és Bácskai Művelődési Központ régésze és a projekt koordinátora elmondta, hogy a program keretén belül a múzeumban több tárlatot is rendeztek az újrahasznosítás témakörében, e hónapban pedig egy nagy és átfogó kiállításra készülnek. Hangsúlyozta, hogy a szellemi és kulturális örökség mindmáig nagy hatással van a jelenkor emberére is, ezáltal ezt a tudást nem szabad elpocsékolni, hanem tovább kell adni.