Csütörtök este folytatódott a Szekeres László Alapítvány csütörtök esti beszélgetős rendezvénye. A vendég ezúttal Sólya Bálint fazekas, a Sója kézműves alkotások készítője volt, akivel Dedić Szuzanna újságíró, a Szabadkai Magyar Rádió főszerkesztője beszélgetett. Az est folyamán szó volt a fazekasság ősi hagyományának a rejtelmeiről és Sólya Bálint egyedi alkotásairól is, a nőnap alkalmából pedig minden nő kapott egy gyönyörű egyedi Sója-kerámiát.
Sólya Bálint Szabadkán született, de egy ideje Zentán él. Az elmondása szerint eleinte úgymond nehézkesen találta meg magát, iskolákat váltott, és tulajdonképpen mindvégig arra várt, hogy a sors az útjába sodorjon valamit, ami majd igazán magával ragadja, ez pedig a fazekasság lett:
– Mindig is tetszett, gyerekként is a kirakodóvásárokon – május elsején Palicson, vagy Szent István-napon – odavonzották a tekintetemet az alkotások. A fazekasság mesterségére Zentán bukkantam rá, a Rozetta Kézműves Társaságnak köszönhetően, ahol Kiss Katalin az oktató. Nem sokra rá a Rozetta egy képzést is tartott, amelyen a békéscsabai Barcsay Andrea oktatott, és egy igencsak tempós tanfolyamon vehettem részt. Mindkét oktatóval nagy szerencsém volt. Ráadásul megismerkedtem ifj. Ozsvár Péterrel is, aki családi vállalkozásból kifolyólag is több éves tapasztalattal rendelkezik – hallottuk Sólya Bálinttól.
Az első munkák persze neki sem a legjobban sikerültek, de egyre jobban belejött. A továbbiakban azt is megtudhattuk, hogy milyen úton készül el egy-egy alkotás, hogyan lesz az agyagból egy tetszetős tárgy.
– Az agyag szinte mindenhol megtalálható, hol több, hol kevesebb, különböző minőségben. A régi időkben a fazekasok ehhez alkalmazkodtak. Ahol inkább lángálló volt az agyag, ott sütő-főző edényeket készítettek, ahol pedig silányabb minőségben gyülemlett fel, ott tálakat, kancsókat és ezekhez hasonló tárgyakat – tudtuk meg Sólya Bálinttól, aki arra is kitért, hogy az alkotásaiban szereti az egyediséget.
– Nekem nem feltétlenül fontos az egyformaság. Valamely tárgyaknál igen, valamelyeknél viszont épp az egyediségre törekszek. Legyenek felismerhetőek, de ne legyen két egyforma darab. Ahogyan mi is mindannyian mások vagyunk, „ők” is valamiben különbözzenek egymástól. Legyenek kicsit egyediek, kicsit sajátosak – mondta Sólya Bálint, aki a fazekasság kihívásairól is beszélt.
– Ez egy szép és mocskos szakma. Ha agyaggal dolgozunk, abból lesz mindenfelé, még akkor is, ha nagyon vigyázunk. Ugyanakkor viszont maga a folyamat lassú és megnyugtató, a korongozás során tényleg ki lehet kapcsolódni, elmélyülni benne, de a teljes figyelmünket is követeli. Rá kell fókuszálni, nem lehet félvállról venni, mert elég egy rossz mozdulat, és a készülő tárgy teljesen deformálódhat. Ami viszont jó, hogy a hibákat kijavíthatjuk, a folyamatot újrakezdhetjük. A agyagban az a csodálatos, hogy folyamatosan újrahasznosíthatjuk. Ami például leválik a korongozásánál, azt vödörbe gyűjthetjük, és szinte a végtelenségig használhatjuk. Itt mondhatni nincs is hulladék – hallottuk Sólya Bálinttól.
A beszélgetés folyamán azt is megtudhattuk, hogy mi mindenre kell még különösen odafigyelni a tárgyak készítése során; mi a helyzet a motívumokkal és a színekkel; hogyan került tiszavirág a Sója-dísztárgyakra, és hogyan jött elő, majd pedig tűnt el titokzatosan a kék szín egy különleges árnyalata. Szó volt arról is, hogy Sólya Bálint milyen tárgyakat készít, hogy sokan szeretik a Sója müzlis tálakat, de arról is, hogy milyen sokat jelent a számára, ha valaki örül a kiválasztatott tárgynak. Sólya Bálint arra is kitért, hogy nem érez konkurenciát más fazekasokkal szemben, mert mindenkinek megvan a maga stílusa, a vásárló pedig végső soron úgyis azt fogja megvenni, ami neki tetszik. A Sója-alkotásokkal legközelebb Szabadkán találkozhatunk, még ebben a hónapban, a húsvét előtt kezdődő kirakodóvásáron.
Nyitókép: Tiszavirág-motívumot is láthattunk az alkotásokon / forrás: Szekeres László Alapítvány
