2024. május 11., szombat

Nagybecskerek lesz jövőre Szerbia kulturális fővárosa

A Szerbia kulturális fővárosa program előkészítésével és megvalósításával foglalkozó munkacsoport azt javasolta, hogy 2025-ben Nagybecskerek viselje a Nemzeti Kulturális Főváros titulust. A javaslatot Maja Gojković kulturális miniszter is elfogadta.
A munkacsoport úgy értékelte, hogy a város pályázata jól átgondolt, és megmutatja a projekt művészeti és tervezési jövőképének és a helyi sajátosságoknak az egységét, összhangját.
A magyarázatban az szerepel, hogy Nagybecskerek A város fordulói –  kultúra áramlásai művészeti koncepció keretében részletesen ismerteti a város stratégiáit, programjait és kapacitásait.
Azt is értékelték, hogy a program, amelyet a nagybecskerekiek négy egységen belül terveznek megvalósítani, több mint 50 új művészeti projektet kínál a régió multikulturalizmusának és hagyományainak, a város építészeti örökségének, a nemzetközi együttműködésnek és az oktatásnak szentelve.
Ezzel párhuzamosan Nagybecskerek összesen 10 kulturális infrastrukturális projektet jelölt meg, ezek között van a Népszínház és a szabadtéri amfiteátrum felújítása, a Locus kreatív stúdió megnyitása, a főtér felújítása, Slavko Županski házának rendezése, valamint a Népmúzeumban egy gyermeksarok kialakítása.
A Nagybecskerek – Szerbia Nemzeti Kulturális Fővárosa projekt megvalósításának kezdetét 2025. március 21-re tervezik.
A 2023. november 15-én megnyílt Szerbia Kulturális Fővárosa 2025 program pályázatára január közepéig nyolc jelentkezés érkezett.

Kecskés István felvétele

Kecskés István felvétele

Nyitókép: Kecskés István felvétele