2024. május 9., csütörtök

Bátran álltak színpadra

Vers- és prózamondó verseny Bácsfeketehegyen

A hétvégén két napon át zajlott Bácsfeketehegyen a XXVII. Dudás Kálmán Nemzeti Vers- és Prózamondó Találkozó. Hajvert Ákos, a Vajdasági Magyar Versmondó Egyesület elnöke arról számolt be a Magyar Szónak, hogy az idei találkozóra 88 versenyző jelentkezett, ami véleménye szerint egy igen szép létszám.

– Ez a létszám nagyjából az elmúlt három évben stagnál, és ezzel eljutottunk egy olyan célig, amit több mint tíz évvel ezelőtt kitűztünk magunk elé. Mindig advent első hétvégéjén tartjuk meg a találkozót, hiszen ezáltal igazán meghitt hangulata van a versenynek. Nagy öröm számunkra az is, hogy az idén több versenyen kívüli jelentkezőnk is van, akik még nem töltötték be a kilencedik életévüket, de mégis ellátogatnak és kiállnak a közönség elé, belekóstolva ezáltal a megmérettetés izgalmába. Ők a jövő generáció, így nem kérdés, hogy nekik is lehetőséget biztosítunk – mondta Hajvert Ákos.

Valóban varázslatos hangulatban telt a megmérettetés, amelynek kísérő rendezvénye volt az adventi könyvvásár, Bolyos Szenti Lilla képzőművész kiállítása, Kovács Jolánka író, költő és műfordítóval való találkozás, valamint a Művésznő lepedője színházi előadás is. A megmérettetés harmadik és egyben utolsó fordulója vasárnap délelőtt zajlott, melyet az eredményhirdetés követett. Csillogó szemekkel, élményekkel és a szakmai zsűri által megfogalmazott véleményekkel térhettek haza a résztvevők, akik közül kétség kívül jövőre is sokan visszatérnek majd a találkozóra.

Nyitókép: A legkisebbek is lehetőséget kaptak, hogy színpadra lépjenek, fotó: Gulyás Réka