2024. május 11., szombat

Kötelességünk megőrizni az örökségünket

Bemutatkozik Csantavér Település Értéktára

Március 26-án, azaz jövő szombaton 17 órai kezdettel bemutatkozik Csantavér Település Értéktára a Bartók Béla Művelődési Egyesületben.

– Nagyon fontos kérdés, hogy mennyire vagyunk tudatában annak, hogy hol élünk. Úgy gondolom, hogy kötelességünk megőrizni az örökségünket, és az iskolákban is nagyobb hangsúlyt kellene erre fektetni. Mivel sok falunak és városnak már van saját értéktára, ezért úgy döntöttünk, a mi településünk sem maradhat ki a sorból – emelte ki az egyik szervező, Bakos Réka, majd ismertette a programot.

– A jövő szombati eseményen olyan tárgyi és szellemi javak kerülnek középpontba, amelyek kifejezetten Csantavérre jellemzők, hiszen tisztában kell lennünk településünk értékeivel. Ilyen például a templomunk, a Csík-ér, az útmenti keresztek, melyből nagyon sok található a falu környékén, a napsugaras oromzat, a Biblia Múzeum, a zsidó temető és így tovább. Ezt követően Szász Csongortól egy rövidfilmet tekinthetnek meg a nézők a településről, amit egy beszélgetés követ Szedlár Rudolf helytörténésszel, az értékek megőrzésének fontosságáról. A résztvevők 18 órától betekintést kaphatnak még A 100 éves ember rutinja című filmbe is, mely úgyszintén Szász Csongor nevéhez fűződik, és Bellányi Feri bácsi, az utolsó bicskakészítő egy napjáról szól – mondta Réka.

A program keretében 19 órakor táncház is lesz kicsiknek és nagyoknak egyaránt, Vázmer Tímea és Topolcsányi János oktatásában. A jó hangulatról pedig a Mendicus Művészeti Központ Tamburazenekara gondoskodik. A szünetekben helyi termelők bor -és pálinkakóstolójára is sor kerül.

– Nagyon elkeserítő, hogy sok mindent nem tudunk, ismerünk környezetünkből, mégis azt valljuk, hogy ez a miénk, hogy ez az otthonunk. Azt hiszem, az értéktárnak ez az egyik legfőbb megbízatása, kötelessége, hogy egy kerek egésszé fogja mindazt, melyet a szülőföldünktől kaptunk. Tájegységeken belül minden falu és város rendelkezik olyan jelentős elemekkel, legyen szó tárgyi vagy szellemi javakról, amelyeket ki kell emelni, illetve éltetni, ugyanis mindezeket nem fogja megtenni helyettünk senki. Meg kell ismernünk, hogy mennyi kincset őriz szűkebb pátriánk, ezután leszünk igazán itthon – hangsúlyozta Bakos Réka.