2024. május 9., csütörtök

Petőfiről szóló mesék

Bemutatót tartott a bácsgyulafalvi gyermekszínjátszó csoport

A bácsgyulafalvi Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület Rontom Bontom Alkotom gyermekszínjátszó csoportja szombaton a helyi színházteremben bemutatta a Petőfi – Pozsonyi mesék című előadást Veres István műve alapján. A rendező Vörös Imelda.  Szereplők: Petković Matea Leila, Horvát Bacsó Karolina, Bezdán Zolna, Kabók Hanna és Kabók Márk.

A rendező Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója apropóján, egy pozsonyi kirándulás nyomán választotta ezt az előadást. Megtudtuk, az volt a cél, hogy a gyerekekhez közel hozzák, számukra maivá tegyék Petőfi Sándor személyiségét. A könyv, amely alapján a produkció készült, szájról szájra terjedt meséket tartalmaz, amelyek Petőfi Pozsonyban töltött időszakát foglalják össze.   

Tudni kell a bácsgyulafalvi gyermekszínjátszó csoportról, hogy másfél év alatt négy bemutatót valósított meg. Ennélfogva is örültek a gyerekek a lehetőségnek, hiszen ebben az előadásban nagyon önállóan, kreatívan állhattak a munkafolyamathoz. A szervezők, az alkotók szeretnék az előadást a fesztiváli helyszínek mellett minél több településre is elvinni, különböző vendégszereplések formájában. Az előadás a tartományi művelődési titkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatásával jött létre.

Nyitókép: Vörös Imelda