2024. május 12., vasárnap

Jön Paprika Jancsi is!

Vasárnap kezdődik a 30. Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál Szabadkán, ahol magyar mellett, dél-koreai, kínai és portugál előadásokat is láthatunk

Ünnepi műsorral és díjátadóval, vasárnap 18 órakor a szabadkai Gyermekszínházban kezdődik a 30. Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál, az első előadás pedig 19-től a Jadran színpadon A régi mese című cseh produkció lesz, amivel egyben a versenyprogram is elindul.

Az idei versenyprogramban tizenhárom előadást láthatunk, a produkciók Kínából, Dél-Koreából, Portugáliából, Romániából, Észtországból, Csehországból, Szlovákiából, Horvátországból, Bosznia-Hercegovinából, a Boszniai Szerb Köztársaságból, Magyarországról és Szerbiából érkeznek. A versenyprogramot két helyszínen, a szabadkai Gyermekszínházban és a Jadran színpadon lehet kísérni. Hétfőn három produkciót tekinthetnek meg az érdeklődők, 10 órakor a Jadran színpadon az észtországi Éjjeli dalt láthatjuk, 12-től pedig a szabadkai Gyermekszínházban a házigazda lép fel, a Hernyák Zsóka által írt és Ricz Ármin által rendezett Árkon innen, bokron túl című előadással. A megmérettetés 17 órakor folytatódik a Jadran színpadon, ahol a horvát Nagypapa meséit tekinthetjük meg.

A versenyműsorba egy magyarországi előadást is beválogattak, az egri Harlekin Bábszínház Paprika Jancsi és az Ördög nyelve című produkcióját, amelyet szerdán 10 órakor játszanak a Jadran színpadon. Ha minden a tervek szerint halad, távoli országok előadásait is láthatunk, kedden 12 órától a Gyermekszínházban egy dél-koreai, csütörtökön 10-től a Jadran színpadon pedig egy kínai produkciót.

Ilija Tatić és Zoran Đerić a sajtótájékoztatón (Fotó: Lukács Melinda)

Ilija Tatić és Zoran Đerić a sajtótájékoztatón (Fotó: Lukács Melinda)

Ahogyan azt a sajtótájékoztatón dr. Zoran Đerić válogatótól megtudhattuk, 38 országból 119 előadással  jelentkeztek a színházak a fesztiválra, a világ minden tájáról. A legtöbb jelentkezés, szám szerint 14, Szerbiából érkezett, Bulgáriából 8, Horvátországból, Montenegróból, Bosznia-Hercegovinából 7, Olaszországból 5, Szlovákiából, Magyarországról és Franciaországból 4, Brazíliából, Németországból és Romániából 3, Svájcból 2, akárcsak Spanyolországból, Csehországból, Észtországból Iránból és Kínából, valamint még számos országból egy-egy. Dr. Zoran Đerić azt is mondta, hogy nagyon nehéz volt kiválogatni a versenyprogramban résztvevő előadásokat, és csak azt sajnálja, hogy a költségvetés nem engedte meg a jubileumhoz illő harminc produkciót. Ilija Tatić, a fesztivált szervező Szabadegyetem igazgatója azt emelte ki, hogy minden műsor ingyen látogatható, és gazdag kísérőprogrammal is készültek, így érdemes keresni a részletes műsort az online felületeken.

Nyitókép: Ilija Tatić és Zoran Đerić a sajtótájékoztatón (Fotó: Lukács Melinda)