2024. május 12., vasárnap

Tizennégy előadás

A jövő hét végén kezdődik a 30. Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál Szabadkán

Szeptember 17-én tartják meg a 30. Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál megnyitóját Szabadkán. A rendezvénysorozat szervezője ezúttal is a Szabadegyetem.

A szelektor most is dr. Zoran Đerić volt, aki tizennégy előadást válogatott be a versenyprogramba, a világ minden részéről. A produkciókat ebben az évben is szakemberekből álló zsűri bírálja majd el, de ugyanígy a fiatalokból álló zsűri is kiválaszthatja a kedvencét. Az idei fesztiválon is átadják az életműdíjnak számító Kis herceg-díjat, ugyanakkor a szervezők létrehoztak egy másik elismerést is, az Oton Tomanić-díjat, a színházművészet terén kifejtett magas szintű tevékenységért, amit most fognak először odaítélni.

A versenyrész mellett gazdag kísérőprogramokra is számíthatnak az érdeklődők, egyebek közt kiállításokra, könyvbemutatókra, műhelymunkákra, amennyiben pedig az időjárás megengedi, a főtéren is lesznek műsorok. A fesztiválon nagy hangsúlyt fektetnek a tanácskozásokra, a színházművészet kutatását szolgáló nemzetközi összejövetel 18-án kezdődik és 21-éig tart. Az ezen résztvevő szakemberek tizenhat országból érkeznek, ezúttal pedig a gyermekszínházak felelősségének témáját járják körbe. Az idei fesztivál 22-én ér véget, ezen a napon hirdetik meg a győzteseket és adják át a díjakat is.