(Az irodalmi karaván tagjai a Konjović-galériában)
A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet által szervezett Irodalmi Karaván pénteken érkezett Zomborba. A Kalligram pozsony–budapesti művészeti folyóirat munkatársai, MészárosSándor kritikus, a folyóirat főszerkesztője, Szilágyi Zsófia irodalomtörténész, a Kalligram szerkesztője, Kőrösi Zoltán és Lovas Ildikó írók, valamint Toşa Silágyi Katalin kolozsvári festőművész és Toşa Marcel Adrian kolozsvári faszobrász elsőként a Milan KonjovićKéptárba látogatott el, ahol Mraković Péter igazgató volt a tárlatvezető. Ezt követően Hajnal Jenő, a VMMI igazgatója városnézőbe invitálta a vendégeket. A Magyar Polgári Kaszinóban Bence Erika irodalomtörténész, író, a Létünk folyóirat főszerkesztője, VasagyiMária író, és Fekete J. József irodalomtörténész, író csatlakozott a Karavánhoz.
A város történetével F. Cirkl Zsuzsa újságíró, helytörténész ismertette meg a vendégeket, Fekete J. József Zombor irodalmi hagyományairól és jelenéről beszélt, Povázsán László, a Kaszinó vezetőségi tagja pedig az idén fennállásának 150. esztendejét ünneplő egyesület történetét foglalta össze.
Mészáros Sándor a Kalligramról szólva hangsúlyozta, hogy úgy a kiadó, úgy a folyóirat esetében legfontosabb alapelv a nyitottság a Kárpát-medence magyar alkotói, a szlovák szerzők, és a környező országok kultúrája iránt. A kiadó évente mintegy 40 szlovák, és 60 magyar címszót jelentet meg. A nyitottság elve természetesen a minőségi elvárások mentén érvényesül, a kultúrák közti átjárhatóság megteremtése mellett jobb hozzáférést is biztosít a kiadó működtetéséhez szükséges forrásokhoz.
Bence Erika a Létünk múltját és jelenét vázolva kiemelte a folyóirat nemzetköziségét, nyitottságát, a különböző tudományágakhoz tartozó publikációk egybefogását, a fiatal doktoranduszok számára nyitott közlési lehetőségeket, valamint a folyóirat-közti együttműködés lehetőségét.
– Rosszul menedzseljük a kultúránkat – mondta Mészáros Sándor. – A Kalligram is majdnem belesett a gettósodás csapdájába, de idejében fölismertük, hogy nem jó, ha csak magunkkal vagyunk elfoglalva, és csak a sajátunkat tartjuk legelőbbre. A magyar irodalomnak voltaképpen nincs igazi nemzetközi visszhangja, a magyar írók külföldi sikere egyéni eredmény, az önmenedzselésnek köszönhető. Az állami menedzselés évtizedekre visszamenően rossz, zsugori és elaprózó, szemben például a román, a szlovák és a lengyel gyakorlattal, ezek az államok tetemes pénzt ruháznak be az idegen nyelvre történő fordításokba, és abba, hogy a kiemelt szerzők kiemelt művei a legnevesebb külföldi kiadóknál jelenjenek meg. Másfelől nem nekünk, magyaroknak kell meghatároznunk, hogy mi kerüljön külföldi piacra, hanem fordítva, arra figyelni, hogy mit vesz fel a külföldi piac, ám ehhez kínálatot kell teremteni, vagyis sok jó fordítóra van szükség – foglalta össze a Kalligram főszerkesztője, akinek az önmenedzselésre vonatkozó észrevételeit Szilágyi Zsófia a múltból, Kőrösi Zoltán pedig a jelenből vett példákkal támasztotta alá.
Lovas Ildikó, akinek eddig három regénye jelent meg a pozsony–budapesti kiadónál, a magyar–szerb irodalmi kapcsolatok szintjére vonatkoztatva kapcsolódott Mészáros Sándor gondolataihoz, és kifejtette, hogy sokkal közvetlenebb és rendszeresebb az irodalmi átjárás például Belgrád és Zágráb, mint Belgrád és Újvidék közt, vagyis a vajdasági magyar irodalom, a könyv- és folyóirat kiadás hagyományosan nyitott volt a szerb művek iránt, míg a kisebbségi alkotók közül kevesek előtt nyílott, illetve nyílik lehetőség, hogy fordításban is megmutatkozhassanak.
Az Irodalmi Karaván Zomborból Bácskertesre, Apatinba, Doroszlóra folytatta útját, majd a vendégek Szabadkán, a Városi Könyvtárban tartottak felolvasóestet.
