2024. május 9., csütörtök

Visszatekintés – Kodály és Bartók nyomában

Megtartották a Kultúrában utazunk IPA-projekt zárórendezvényét a szabadkai Népkör MMK-ban

Hétfőn este került sor a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ Róna táncegyüttesének és a kecskeméti Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ közös táncos-zenés produkciójának videó bemutatójára, mely a Visszatekintés – Kodály és Bartók nyomában címet viselte. Az esemény a Kultúrában utazunk IPA-projekt zárórendezvénye is volt. A két intézmény közötti együttműködés hosszú évekre nyúlik vissza, melyet a közel másfél éves közös projektjük még jobban megerősített. Ez alatt az idő alatt a résztvevők rengeteg élményt, számos örömteli pillanatot, és sok tapasztalatot szereztek. A különböző workshopokon, táborokon, játszóházakon, táncházakon keresztül pedig arra keresték a választ, hogy hogyan tegyék XXI. századivá a tradicionális népéneket és néptáncot, hogy azt még ma is modernnek és aktuálisnak érezze a közönség. A két szervezet kooperációjának alapját Kodály Zoltán és Bartók Béla munkássága adta.

Harmatos Zoltán, a kecskeméti Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ szakmai vezetője elmondta, hogy a projekt célja az volt, hogy megismertessék az új generációt Kodály és Bartók munkásságával.

– Fontos, hogy a gyerekek minél korábban bekerüljenek ebbe a kulturális vérkeringésbe, akár egy táncház, akár a magyar népzene által. Ez a projekt ezt sikeresen szolgálta megannyi rendezvénnyel, táborral, játszóházzal, mindenféle színes elemekkel, amik nemcsak a Délvidéket és Kecskemétet kapcsolták össze kulturálisan, hanem a generációkat is, hiszen nemcsak a gyerekek, de felnőttek is részt vettek ezeken a műhelyfoglalkozásokon és rendezvényeken. A támogatásnak köszönhetően pedig be tudtunk szerezni új bútorokat, technikai és műszaki felszereléseket, valamint cipőket a táncosainknak – hallottuk Harmatos Zoltántól.

Dér Dianna

Fotó: Dér Dianna

– Nagyon jó élményeket szereztünk ez alatt az idő alatt. Kezdve a táncházaktól, a közös tanításokon és a nyári két tánctáboron át, egészen a nagy bemutatóig. Minden egyes pillanat azt a célt szolgálta, hogy a két intézmény között a már meglévő jó kapcsolat még mélyebb legyen, és tovább fejlődjön. Ennek a pályázatnak köszönhetően egy nagyon jó koprodukció jött létre, amit augusztusban az Interetno fesztiválon és szeptemberben Kecskeméten mutattunk be, fantasztikus sikerrel és hatalmas közösséggel – fejtette ki Lukács László, a kecskeméti táncegyüttes művészeti vezetője.

Szécsi Viktóriától, a szabadkai Róna táncegyüttes művészeti vezetőjétől megtudtuk, hogy nagy munka áll mögöttünk.

– A táncosainknak sikeresen bemutattuk, hogy Kodály Zoltánnak és Bartók Bélának milyen fantasztikus kötődése volt a magyar népzenéhez és a népi kultúrához. Az előadást illetően azonban kihívás volt a komolyzenei világot a népi kultúrával párhuzamba állítani. A mi produkcióinkban voltak olyan jelenetek, amelyekben eredeti gyűjtéseket prezentáltunk a közönségnek. 1906-ban Bartók Béla Horgoson gyűjtött. Előadásunkban ezekből a népdalokból is válogattunk és táncoltunk rá, valamint a zeneszerző népi dallamokra komponált zongorajátékaira is bemutattunk egy-egy koreográfiát – mesélte a Róna táncegyüttes művészeti vezetője.

– Mi is a komolyzene és a népzene párhuzamát állítottuk előtérbe. Az előadásban hol a klasszikus zene, hol pedig a magyar népzene követte egymást. Erre építettük fel a Kodály-műsorunkat, melyben a szólisztikus elemektől kezdve, a csoportoson át mindenféle formában megjelentek a koreográfiák. Nagyon széles spektrumú volt a műsor, és izgalmas volt ezt a két produkciót eggyé ,,gyúrni” – tette hozzá a kecskeméti táncegyüttes művészeti vezetője.

A Népkör Magyar Művelődési Központ egyébként ennek a projektnek köszönhetően tudott vásárolni új székeket, egy nagyméretű vetítővásznat hozzá tartozó projektorral, valamint egy laptopot is.

Nyitókép: Dér Dianna