Szabó István szinte még gyermekfejjel jegyez te el magát a műkedvelő színjátszással, már tizenöt éves korától szülőfalujában, Magyarcsernyén szerepelt, majd fiatal tanárként, már a rendezői szakmából is felvértezve ugyanoda tért vissza, 1953–1959 között párhuzamosan rendezett a magyarcsernyei iskola diákszínjátszóinak és a helybeli amatőrö knek. Sokoldalú rendezőként különböző műfajokban mutatta fel tehetségét, 1957-ben pályája egyik legfontosabb állomásaként megrendezte Arthur Miller Édes fiaim című drámáját. Ezt a darabot az 1959-ben Szabadkára költözött, és a Népkör munkájában aktív szerepet vállaló rendező 1982-ben a zombori Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színjátszóival is kirobbanó sikerrel vitte színre , s tíz évre rá, 1992-ben újra Zomborban rendezte meg az Édes fiaim at, ezúttal a helybeli és a szabadkai Népkör műkedvelői közös, mindenképpen példaadó együttműködésével.
Szabó István fészekként élte meg a Népkört, és ezt a fészekmeleget Emlék-morzsák címen négy füzetben örökítette meg, akárcsak a magyar kultúra kiemelkedő előadóinak portréit, akikkel művelődésszervezőként került kapcsolatba és barátságba.
A Berta Ferenc Zsebszínház megalakulásakor, 2001-ben Szabó Istvánt a műkedvelő színjátszás érdekében kifejtett áldozatos munkája elismeréseként a színház tiszteletbeli tagjává választotta, és a közszerepléstől visszavonult rendező nyolc éven át, haláláig a Zsebszínház Tanácsa elnökeként irányította a zombori egyesület munkáját. Szabó István saját munkájával alakította művelődésünk történetét, talán anélkül, hogy egyáltalában eszébe jutott volna cselekedetének mélyre ható következménye, az, hogy amit ő, egyénként természetes feladatának, elkötelezettségének vélt, valami módon kihatással lesz az egész kultúrhistóriára. Szabó István tevékenysége a délvidéki magyarság amatőr színjátszásának történetében 1945-től máig kétségtelenül meghatározó és átfogó jellegű. Emlékét nemzedékek őrzik.
