2024. május 10., péntek

Komolyzene a szabadkai múzeum udvarában

A szombati rendezvényen zenepedagógusok és növendékek lépnek fel

Szombaton 18 órai kezdettel tartja meg a szabadkai Lányi Ernő IME Hang Klasszikus Zenei Társulata a Muzsikáló udvar nevű rendezvényét. A Szabadkai Városi Múzeum udvarában megrendezésre kerülő komolyzenei koncerten fellép: Ábrahám Máté, Bíró Viola, Gajdos Dávid, Hauk Herold, Kucsera Noémi, Nagy Karina, Németh György és Szűcs Mihály. Az eseményre a belépés díjtalan.

Németh György zongoraművész, zenepedagógus, a Hang Klasszikus Zenei Társulatnak vezetője elmondta, hogy a rendezvényt immár 12. alkalommal szervezik meg.

– Igen gazdag és színes műsor várja majd a résztvevőket. Az idei évben a Szabadkai Zeneiskola tanárai és diákjai lépnek fel a Muzsikáló udvar koncertjén. Az est folyamán a különböző nemzetiségű zeneszerzők művei mellett természetesen a névadónk, Lányi Ernő szerzeményei is megszólalnak majd fagotton, zongorakísérettel. Ezenfelül több különböző hangszer – mint a gitár vagy oboa – is ugyanúgy megszólal még ezen a nagy népszerűségnek örvendő rendezvényen – emelte ki Németh György zongoraművész.