A zentai Városi Múzeumban 2013 márciusa óta látogatható az Elődeink hagyatéka című állandó néprajzi kiállítás, melyet Nagy Abonyi Ágnes néprajzkutató rendezett. A mostani kiállítás a korábbi, 1974-ben megnyílt néprajzi kiállítás koncepciójára épült. Az akkori kiállítás főleg a Tisza vidékén élők ősi foglalkozását, a halászatot, majd az állattartást, a kismesterségeket mutatta be, amit kiegészítettek a népélet bemutatásával, és igyekeztek hangsúlyozni a Tisza jelentőségét.
Az állandó néprajzi kiállítás visszatekintéssel kezdődik, melyben a Városi Múzeum állandó néprajzi kiállításának előtörténetét tárják a látogató elé. Ezzel a visszatekintéssel a múzeum egykori munkatársairól is szeretnének megemlékezni, valamint bemutatják az 1950-es, majd az 1970-es években gyűjtött néprajzi anyag jelentőségét. Az Elődeink hagyatéka című kiállítás több állomáson keresztül mutatja be elsősorban Zenta mezővárosának, illetve az Alsó-Tisza mente magyarságának népéletét. Bepillanthatunk a településtörténetbe, végigkísérhetjük a Tisza mente népi építészetét, elmélyedhetünk a folyóparti életben, különös tekintettel a halászatra, elkalauzol bennünket elődeink gazdálkodási világába, megismerkedhetünk a kendertermesztéssel és -feldolgozással, a kötélgyártással, a szövéssel, a ruházattal, a kékfestéssel, a hímzéssel, a fazekasság részben pedig a fazekasiparról tájékozódhatunk.
A településtörténeti részről szólva elmondhatjuk, hogy többek között olyan dokumentumokat láthatunk, mint amilyen Mária Terézia kiváltságlevele, mellyel Zentát és Ókanizsát is a Tiszai koronakerület központjával, Óbecsével együtt mezővárosi rangra emelte, amivel együtt járt a vásártartási jog is. A településtörténetben kapott helyet továbbá a kismesterségek, a régi kézművesek bemutatása. A kiállítás ezen része 1815-re fókuszál, hiszen ekkor kapott kiváltságlevelet a takácscéh I. Ferenc császártól, itt láthatjuk a takácscéhládát és a csizmadiacéh adománylevelét is, fényképek tanúskodnak a mézeskalácsosokról, a fésűsmesterségről, a bognárokról, a kovácsokról, a géplakatosokról, akik mind külön céheket alkottak. Tovább haladva a kiállításon a Tisza-vidék népi építészetébe kapunk betekintést, a kezdetleges népi építészeti formákkal ismerkedhetünk meg. A kiállítás rendezője a következőképpen láttatja A hagyományos lakóház nevet viselő kiállításrészt:
– Az itteni természetes anyagok a föld és a növények voltak, amiből építkezni tudtak. A kiállítás tehát földbe vájt házakat, majd a később megjelent vert falú építményeket mutatja be, melyeket náddal fedtek be, majd pedig a nádat cserép és zsindelytető váltotta fel. Egy 1967-ből való fénykép tanúskodik a zentai falverőkről, de biztosan tudjuk, hogy még a hetvenes években is verték a falat. Az utolsó nádfedeles házat Révész Róbert fényképezte le 1999-ben. Ezt a fotót is közzétettük. Ez a ház még mindig áll Felsőhegyen, csak a tetejét cserélték le és fedték cseréppel 2002-ben. A vert falat később a korszerűbb vályog váltotta fel, majd a tégla, és a vályogvetést is bemutatjuk fotókon. Az építkezési forma és az épületek alaprajza is látható a kiállításon, valamint a telekbeosztás. A 19. és 20. században folyamatosan úgy építkeztek, hogy inkább végházak készültek, a városon belül, bent a központban pedig voltak már oldalházak és más tervezett házak is, de a parasztházak beosztása megegyezett. Láthatjuk még a tutajház típust, melyet Valkai Zoltán építészmérnök rajzolt le. A tutajház Zentán azokra a részekre volt jellemző, ahol a házak veszélyben voltak az árvíz miatt, vagyis a Kukucskában. Ha kiöntött a Tisza, ezt a típusú házat könnyen újra tudták építeni, vagy tatarozni, mivel a váz anyaga vasúti slipper volt, kitöltésként pedig sövényt, pelyvás sarat, esetleg vályogot használtak. A kiállítás bemutatja továbbá az ún. ONCSA-házakat. Ez egy külön építkezési forma volt, amellyel tervezett házsorok épültek a vasúton túli részen. Ezek is napsugaras oromfalúak voltak, vagy legalábbis deszka oromfalúak. 1907-től magyar mezőgazdasági munkásházakat építettek főleg zselléreknek, napszámosoknak, ezekről 1910-ben készültek a fotók, melyeket Erdélyi Mór fényképezett. Ezeken nemcsak a házsorokat, hanem a konyha- és szobabelsőt is láthatják a látogatók. A fotókról ihletet merítve berendeztünk egy konyha- és egy szobabelsőrészletet is, vagyis a szoba- és konyhabelső jellegzetes tárgyi emlékeiből is bemutatunk néhány régi darabot – hallottuk Nagy Abonyi Ágnestől.
Az állandó néprajzi kiállítás többi állomására az Üveggolyó következő számaiban kalauzoljuk el az olvasót.
