2026. január 18., vasárnap

Változások a kultúra pénzelésében

Újvidéken vitatták meg a művelődésről szóló törvény tervezetét

Ma  Újvidéken került sor a művelődési minisztérium által szervezett második nyilvános vitára, amely témája a művelődésről szóló törvény módosításának és kiegészítésének tervezete volt. Mindez több újdonságot hoz Szerbia kulturális intézményei számára.

– Mint ismeretes, a művelődésről szóló törvényt 2009-ben hozták meg, és 2016-ban került sor az első változtatásaira, és most ismét szükség mutatkozik erre. A változtatásoknak az a célja, hogy jobbá tegyük a szerbiai kulturális intézmények munkáját – hangsúlyozta Dragana Milošević tartományi művelődési titkár.

Mint Dragan Masliković, a művelődési miniszter digitalizációért felelős segédminisztere elmondta, a legfontosabb változás és kiegészítés közül az egyik az arra érdemeseknek elismerésként folyósított nemzeti nyugdíjra vonatkozik, a másik a felügyelőségi felügyeletre, amelyet még eddig nem definiáltak. A harmadik módosítás a digitalizációra vonatkozik, amelyet külön szabályzatban fogalmaztak meg. Predrag Blagojević, a művelődési minisztérium főtanácsosa kifejtette, hogy ez a legfontosabb törvény a művelődés területén, mert rendszerbeli törvényről van szó, s mint mondta, a jelenleg érvényben levő művelődési törvény 28 szakaszában történik változtatás. Hozzátette, hogy a törvény tervezetével változtatások lesznek a kultúra finanszírozásában, a köztársasági, tartományi és önkormányzati költségvetésből.

Magyar ember Magyar Szót érdemel