A zombori városi képviselő-testület március 25-ei ülésén felmentette igazgatói tisztsége alól Branislav Mašulović történészt, aki korábban a Batinai Emlékmúzeumot vezette igazgatóként, majd a Városi Múzeum élére került, amit évtizedeken át sikeresen, belföldi és nemzetközi szakmai kapcsolatokat ápolva vezetett. Felmentését nyugdíjba vonulása miatt kérte.
A helyi önkormányzat a helyébe Mrákovits Péter akadémiai képesítésű szobrászt nevezte ki, aki képzőművészettanárként dolgozott a városban, több köztéri alkotás alkotója. Egyebek közt az ő munkája Schweidel József aradi vértanú honvédtábornok mellszobra a Magyar Polgári Kaszinó udvarán, és a Herceg János Irodalmi Díjjal járó kisplasztika. Éveken át vezette a Milan Konjović Galériát, ám 2016-ban, a közszférát érintő nagy leépítési hullám során, amikor önkormányzati meghagyásra el kellett volna bocsájtania az intézmény egy dolgozóját, ő igazgatóként saját magának mondott föl.


