2025. augusztus 24., vasárnap

Kultúra

Műsorváltozás a Desiré Central Station fesztiválon

A budapesti Stúdió K Színház november 20-ára, szombatra meghirdetett Nero című előadása betegség miatt elmarad, helyette az Újvidéki Színház Az isteni Dzsoni parázna napjai című produkcióját láthatja a közönség 20 órakor a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban.

Negyven év hatvan képben

„Tudom-e úgy, ahogyan csak én tudhatom” – ezzel a címmel látható kiállítás november 22-étől, mely a színésznőnek a budapesti Nemzeti Színháznál eltöltött negyven évéről emlékezik meg.

A Szólótáncverseny eredménye

Szombaton a szabadkai Gyermekszínházban tartották meg a Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület Vajdasági Gyermek és Ifjúsági Szólótáncversenyt, amely mintegy hatvan résztvevővel zajlott. A zsűrit Módosné Almási Berta Csilla és Módos Máté budapesti néptáncpedagógusok, a Magyar Állami Népi Együttes szólótáncosai alkották.

Hogy bátran merjenek vállalkozni

A Vajdasági Tehetségsegítő Tanács a Töltsünk együtt egy kreatív délelőttöt! mottóval szólította meg az ötlet dús fiatalokat, akik érdeklődnek a vállalkozói pálya