2024. május 12., vasárnap

Vállukon viszik nemzetünket

Az ürményházi születésű dr. Hász-Fehér Katalint is díjazták

Állami díjakat és közművelődési elismeréseket adott át az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára, valamint Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár pénteken a Pesti Vigadóban Budapesten.

Szent István királyunk hitt abban, hogy a Kárpát-medence népeinek, az összmagyarságnak Isten általi rendeltetése, küldetése, célja van. Az ő víziója a saját sorsát alakítani képes, erős, békében élő keresztény állam létrehozása és annak fennmaradása volt – hangsúlyozta ünnepi beszédében Vitályos Eszter. Kiemelte: az államalapítás alkalmából átadott elismerések is azt bizonyítják, hogy a Szent István király által megálmodott magyar állam még ma is tudja, hogy merre tart, és olyan polgárai vannak, akik vállukon viszik nemzetünket.

A két államtitkár a Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt mellett közművelődési díjakat adott át.

Magyar Arany Érdemkereszt (polgári tagozat) kitüntetésben részesült mások mellett az ürményházi születésű dr. Hász-Fehér Katalin irodalomtudós, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézete Magyar Irodalmi Tanszékének egyetemi docense.