2024. május 9., csütörtök

Megőrizni az örök, állandó emberi értékeket

Állami elismeréseket adott át az ünnep alkalmából Csák János miniszter – A kitüntetettek között van Ladik Katalin költő, színész

Állami kitüntetéseket és a Népművészet Mestere Díjakat adott át Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, a Pesti Vigadóban augusztus 20-a alkalmából. A miniszter ünnepi beszédében hangsúlyozta: a Magyar Érdemrend és Magyar Érdemkereszt a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett kimagasló, példamutató tevékenység elismeréseként szolgál.

Hangsúlyozta, a most átadott díjakkal fejet hajtanak azok előtt, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a magyar lét fenntartásában és örökítésében. Kiemelte, aki nem becsüli a múltját és ősei alkotását, az a jövőjét is semmibe veszi és feladja. Hozzátette, ahogyan őseink 33 generáción át megőrizték a kultúrát, úgy nekünk is kötelességünk és felelősségünk megőrizni az örök, állandó emberi értékeket és továbbadni az utánunk jövő nemzedékeknek.

A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a másik ember méltóságának elismerése abszolút és állandó, amit meg kell őrizni „a történelem változó divatjai és téveszméi viharában” is. Ha ezt feladjuk, minden emberit feladunk – fogalmazott, jelezve, hogy ez a meggyőződés hatja át a kormány tevékenységét is.

Kiegészítette, vannak örök emberi jók, amelyek ápolása és elősegítése a kormányzat kötelessége, mint például a béke és biztonság. Szerinte ez az alkotó tevékenység alapja, de ilyen a kötődés, a valahová tartozás is, mert gyökerek nélkül az ember csak sodródik a világban.

Mint elmondta, emiatt nem tudnak engedni a meggyőződésükből, mely szerint a család a társadalom morális kultúrájának elsődleges forrása, így tehát támogatása méltó és igazságos. Kifejezte azt az érzését, hogy az emberi jók biztosításához a kultúrán keresztül vezet az út és kifejtette, önazonosság nélkül a közösség nem képes kézben tartani a sorsát, megőrizni önrendelkezését, cselekvőképességét. Kultúra nélkül széthullik a közösség, mint a gyöngysor, amiből kihúzták a selyemszálat és a gyöngyök szétgurulnak, majd betemeti őket a por – egészítette ki. Rámutatott, ezért kell ápolni a kultúrát.

A kormány tisztában van szellemi és lelki örökségünkkel, és mindent megteszünk, hogy ezt megőrizzük, ápoljuk, és gyarapítva átadjuk a következő nemzedékeknek – mondta.

A Magyar Érdemrend középkeresztet a csillaggal kitüntetésben részesült mások mellett:

Czakó Gábor, a nemzet művésze, Kossuth- és József Attila-díjas író, nyelvrégész, és Lator László, a nemzet művésze, Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, esszéista, a Digitális Irodalmi Akadémia alapítója.

A Magyar Érdemrend középkereszt (polgári tagozat) kitüntetést vehetett át többek között Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye megyés püspöke, valamint dr. Hoppál Mihály, Széchenyi-díjas etnológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Néprajztudományi Intézetének korábbi igazgatója, az Európai Folklór Intézet alapítója és volt igazgatója.

Magyar Érdemrend lovagkereszt (polgári tagozat) kitüntetést vehetett át többek között dr. Elek Tibor, József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus, a Bárka és a BárkaOnline főszerkesztője, az aradi Irodalmi Jelen kritikai rovatvezetője, a Gyulai Várszínház igazgatója, a Körös Irodalmi Társaság elnöke, dr. Granasztói Péter történész, etnográfus, a Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettese, valamint dr. Lengyel Beatrix történész-muzeológus, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának tárigazgatója.

A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozat) kitüntetésben részesült mások mellett Ladik Katalin Babérkoszorú- és József Attila-díjas író, költő, színész.

Népművészet Mestere díjban részesült többek között Bozsik Margit népdalénekes, népzenész, Szabó István táncos hagyományőrző.