Szigorúan ellenőrzött és alaposan megválogatott jelöltek közül választhatnak az irániak államfőt Mahmúd Ahmadinezsád helyére, akinek második elnöki mandátuma lejár. Az alkotmány szerint nem indulhat harmadszor is a tisztségért.
A külvilág érdeklődve várja a mai voksolás eredményhirdetését, bár illúziója senkinek nincs azzal kapcsolatban, milyen beállítottságú elnök kaphat négy évre megbízást a választóktól. Szinte bizonyosra vehető, hogy a közel nyolcvanmillió lakosú közép-keleti országnak konzervatív államfője lesz, aki a szálakat a háttérből irányító legfelsőbb vallási vezetők lekötelezettje, esetleg bábfigurája lesz. Korlátozva lesz feladata ellátásban, amit az is jelez, hogy a választás szintén merev korlátok közé lett szorítva.
Már a versenybe sem kapcsolódhatott be akárki, sőt a héten kettővel még csökkent is a nemrég hivatalosan meghatározott jelöltek száma. A megmérettetésre eredetileg 686-an jelentkeztek, de a konzervatív muszlim papokból és jogtudósokból álló, rendkívül befolyásos – a parlamenti döntések felett is vétójoggal bíró – Őrök Tanácsa csupán nyolc férfinak engedélyezte a részvételt a pénteki megméretésen. A testület a nőknek megtiltotta, hogy induljanak az elnöki tisztségért.
A nyolc férfi közül kettő a héten visszalépett, így az irániak hat jelölt közül választhatnak, akiknek a többsége a konzervatív tanok híve és Ali Hamenei nagyajatollah követője. Hamenei az ország legfőbb vallási és legbefolyásosabb politikai vezetője, élet-halál ura; minden az ő döntésétől függ. 1981 és 1989 között államfő is volt.
Az elnökjelöltek előzetes szűrését is ő végezte az Őrök Tanácsán keresztül, amelynek 12 tagját szintén ő nevezi ki. Így eshetett meg, hogy az 1979-es iráni rendszerváltoztatásban (az uralkodó sah elkergetésében és az iszlám vallásra épített állam megteremtésében) kiemelkedő szerepet játszó Ali Akbar Hasemi Rafszandzsáni imámot, exállamfőt kizárták a jelöltek közül. Az 1979-es iráni iszlám forradalom egyik ikonikus alakja azért nem kerülhetett a jelöltek listájára, mert elnökként – vélhetően önálló politikát folytatva – komoly veszélyt jelentett volna Hameneire, akinek a kritikával szembeni tűrőképessége a minimumra zuhant. A 78 éves Rafszandzsáni másik „bűne” az lehetett, hogy szembement a hivatalos iráni (iszlám) irányvonallal, s ezért sokan az ellenzék közös jelöltjének tartották. Olyan politikusnak, aki a vallási vezetés által favorizált rivális jelölteket akár le is győzhette volna.
Hameini nagyajatollah nem akar olyan személyt látni az elnöki székben, aki a maga politikai programját valósítaná meg, és a saját feje után menne. Hameini olyan valakit akar elnöknek, aki az ő iránymutatását és politikáját követi. Ezért mindent meg is tett az előválogatás során, hiszen csak olyan jelöltek kerültek a versenybe, akik megfelelnek neki, vagyis többségük hozzá nagyon közel álló konzervatív gondolkodású személyiség.
Így lett a legfontosabb jelölt a 47 éves, keményvonalas konzervatív Szaid Dzsalíli, aki Hamenei és az iszlám papság talán legkedvesebb embere. Ő az, aki a hatoldalú nukleáris tárgyalásokon az iráni delegációt vezette. A másik esélyes elnökjelölt Mohammed-Bakir Kalibáf, Teherán népszerű polgármestere. Szakértők azonban nem zárják azt sem ki, hogy végül Ali-Akbar Velajati volt külügyminiszter (Hamenei diplomáciai főtanácsadója) lesz a befutó. Abban is egyetértés van közöttük, hogy a választás után – a vitás atomprogramja miatt nyugati szankciókkal sújtott és ezért mély gazdasági válságba sodródott – Irán (kül)politikája marad a régi, vagyis változásra nem lehet számítani.
