Nincs megállás

Egyedülálló szülőnek lenni embert próbáló feladat. Nehéz, mert a szülőkre, különösen az anyákra zúduló társadalmi elvárások éjjel-nappal teljes embert kívánnak. Nehéz, mert egyedül kell véghezvinni mindazt, amivel eredetileg ketten, vállt vállnak vetve szerettünk volna megbirkózni. Nehéz, mert a közösségben még ma is gyakran hallani ítélkező megnyilvánulásokat: miért hagyta ott a férjét, miért szült neki, miért vállalt egyáltalán gyereket?

Nehéz azért is, mert a társadalmunk egyébként sem arra van berendezkedve, hogy családbarát módon működjön. Anyaként akkor is nehéz munkát találni, ha ott az apa, de ha kikerül a képből, akkor szinte lehetetlenné válik segítség nélkül elboldogulni. Nehéz, mert mindezeken a nehézségeken többnyire úgy kell átvergődni, hogy közben dúlnak az emberben az érzések: csalódottság, reményvesztettség, düh, szomorúság, bűntudat.

Doro Oxána pszichológust arról kérdeztük, milyen lelki terhekkel járhat az, hogy valaki egyedül neveli a gyerekeit. Mint mondta, az egyedülálló szülőség legnehezebb része az, hogy az ember sosem tud igazán kikapcsolni.

– Állandóan döntéseket kell hozni, felelősséget kell vállalni. Ezeknél a szülőknél gyakran megjelenik a bűntudat is. Megpróbálnak egyszerre megfelelni az anyai meg az apai szerepnek is. Ez nagyon magas elvárás önmagukkal szemben. Gyakran magányosak, és úgy érzik, hogy nincs kivel megosztani a terheiket. Pedig ezek a szülők óriási erőfeszítéseket tesznek nap mint nap a család és a gyerekek érdekében – magyarázta a pszichológus. Hangsúlyozta, hogy rengeteget segít a helyzeten, ha az elvált családokat és az egyedülálló szülőket körülvevő környezet nem egy ítélkező közeg, hanem egy valódi támogatás nyújtására képes kör, akik segítik a szülőt, beszélgetnek vele, meghallgatják, megértik. Saját tapasztalata szerint sokszor éppen a sorstársak jelentik a legnagyobb támogatást az egyedülálló szülők számára.

Elmondta azt is, hogy a döntéshozatali fáradtság valós jelenség. Ha nap mint nap több tucatnyi döntést kell meghoznunk, abban gyorsan elfáradunk. Ilyen döntések lehetnek, hogy mit egyen a gyerek, belefér-e a vágyott dolog a családi költségvetésbe, vagy hogy egy iskolai problémára hogyan reagáljunk. Ezek mind lemerítik a lelki tartalékokat, ami ingerlékenységhez, fáradtsághoz és akár kimerültséghez, kiégéshez is vezethet. A pszichológus azt is elmondta, hogyan ismerhetjük föl a kiégés jeleit:

– Hogyha állandóan fáradtak vagyunk, de sose tudunk pihenni, hogyha nem találjuk meg az örömöt azokban a dolgokban, amikkel korábban feltöltődtünk, hogyha gyakran türelmetlenek vagyunk, bűntudatot érzünk, hogyha mindezek mellé olyan testi tünetek jelentkeznek, mint a fejfájás vagy az alvászavarok, hogyha egyszerre igyekszünk anyák és apák lenni, vagy nem érezzük magunkat elég jó szülőnek, akkor gondolhatunk a kiégésre. A gyerekek a szülő minden érzelmi állapotára rendkívül érzékenyen reagálnak, hiszen valójában az elsődleges közegük a család. Hogyha a szülő fáradt vagy elérhetetlen, az a gyerekekre is negatív hatással van.

Hangsúlyozta azonban, hogy a kiégés nem visszafordíthatatlan:

– Nagyon fontos az énidő, azaz, hogy a szülő töltsön időt önmagával. Fontos az is, hogy reális elvárásokat támasszon magával szemben, és ne akarja betölteni mindkét szülői szerepet. Emellett még lényeges, hogy legyen a szülő körül egy támogató kör, például a család vagy a barátok. Ha mindezt a szülő nem tudjon otthon megvalósítani, akkor mindenképp kérjen segítséget. Minél hamarabb kérünk segítséget, annál hamarabb visszaállítható az egyensúly is. Ilyen esetekben a pszichológust szoktam ajánlani, mert ő az, aki a szülővel közösen föl tudja térképezni az erősségeit és a gyengeségeit, aki rávilágít az ő erőforrásaira, amiket a válás vagy az egyedülálló szülőség okozta krízishelyzetben a szülő esetleg nem vesz észre. A pszichológus segítségével hatékony megküzdési stratégiákat alakíthatunk ki. Az pedig, hogy felismerjük a problémát, és változtatunk, nagyon jó minta lehet a gyerekeknek. Ha például a szülő észreveszi, hogy türelmetlen a gyerekekkel, és tesz valamit annak érdekében, hogy ez megváltozzon, akkor azt tanítja meg ezzel a gyerekeinek, hogy érdemes magunkkal foglalkozni, érdemes időt szánni magunkra.

Meg nem értettség

Egyedülálló szülőként nem elég megbirkózni a hétköznapok kihívásaival és azokkal a terhekkel, amiket a felelősség megoszthatatlansága helyez az emberre, még komoly társadalmi elvárásokkal és előítéletekkel is meg kell küzdeni. Doro Oxána szerint fontos szem előtt tartani, hogy ma, a közösségi média világában mindenki azt közvetíti magáról, hogy csodálatos élete van. A rossz történéseket, a kellemetlen érzéseket nagyon ritkán tárja a világ elé bárki is, emiatt pedig mindenki egyfajta irreális képhez hasonlítja magát. Felerősödnek az előítéletek, egyre nagyobb a különbség a valóság és az elvárt között, aki pedig nem tud megfelelni a közösségi média által közvetített tökéletes képnek, az nemcsak saját magát értékeli alul, hanem gyakran a környezete is elítéli őt.

Az egyedülálló szülőket sújtó előítéletek mértékét az is sejteti, hogy nem sokan vállalták, hogy megszólalnak ebben a cikkben, és akik igen, azok is a nevük elhallgatását kérték. Az Emma álnevet viselő riportalany egyedül vágott bele a gyerekvállalásba, és az egyik legnagyobb nehézségnek a meg nem értettséget tartja:

– Az elején nagyon rosszulesett, amikor azt mondták, „én is egyedül voltam, a férjem dolgozott”, de mára már megtanultam, hogyan ne halljam meg az efféle mondatokat. Akik ilyet mondanak, azok nem tudják, milyen az, amikor tényleg minden nap, minden órában egyedül van az anya, és még vécére sem tud nyugodtan elmenni. Amikor nincs kire várni, hogy a gyereket más kezébe adja, és még ha csak tíz percre is, de hogy nyugodtan másfelé nézhessen. Nagyon nehéz egyfolytában kettesben lenni egy kisbabával, és jólesik a társaság, jólesik, ha van kihez szólnom.

A társaság persze megoldható, csak külön szervezést igényel, ami újabb mentális teher az anya számára. Pedig kell a segítség: kisbabát gondozni, gyereket nevelni mindenképpen kimerítő, de az egyedülálló szülőknek sokszor egy percük sincs a pihenésre:

– Hétvégén sincs, aki átvegye a gyereket, elvigye sétálni, hogy az anya pihenjen egyet vagy főzzön. A gyerek így mindig vár valamire, minden kétszer annyi időbe telik, nem sok minden fér bele egy napba. Néha az is öröm, ha eljutok bevásárolni.

Emma az ügyintézés nehézségeit is kiemelte. Aki egyedül van egy kisbabával vagy kisgyerekkel, az nem tud hivatalról hivatalra járni, de még a telefonálgatás is problémás lehet:

– A gyerek nem tud egy teljes órán át várni, hogy az anya végighívogassa a hivatalokat, és próbálja megoldani a problémát. Ha van egy férj, akkor ő mindezt nyugodt körülmények között el tudja intézni. Arról nem is beszélve, hogy ha nem sikerül elintézni az anyának, amit szeretett volna, akkor kárba veszett egy órája, ami egyedülálló szülőként rengeteg idő. Ha ügyintézésről van szó, vagy pakolásról, szállításról, esetleg költözésről, az nagyon nehéz, ha nincs ott az apa, aki megoldaná a helyzetet.

Emma mindehhez hozzátette, hogy a nehézségek szinte eltörpülnek a gyereknevelés örömei mellett. Amikor reggel a gyereke rámosolyog, minden bajt elfelejt. Meghatódva szokta figyelni, milyen megértő és türelmes a kisbabája, aki csöndben várja, hogy ő egyen vagy hajat mosson. A közös pillanatokból nemcsak boldogságot merít, hanem erőt is, és bár az egyedüllét és a rá nehezedő felelősség néha félelmetesnek tűnik számára, a gyerekére pillantva mégis biztos benne, hogy érte bármit végig tud csinálni.

Az egyedülálló szülők élethelyzete mind különbözik egymástól, ami az egyikük számára nehézség, azt a másik talán észre sem veszi. Kinga (aki szintén álnevet kapott) három éve neveli egyedül a kamasz gyerekeit. Ő azt mondja, nemcsak nehéz szerep jut neki a szülőségben, nemcsak teher nehezedik rá, hanem a válással egyúttal lehetőséget kapott arra is, hogy közelebb kerüljön a gyerekeihez:

– Egyedülálló anyának lenni gyakorlatias feladat. A mindennapi döntések nem oszlanak meg, minden helyzetet nekem kell megoldanom, ami sokszor fárasztó, és nagyfokú jelenlétet igényel. Ugyanakkor az ember megtanul gyorsan alkalmazkodni, hatékonyan szervezni, és nem halogatni azt, amit el kell intézni. A kapcsolatunk a gyerekeimmel közvetlenebb, őszintébb és nagyon közeli, valóban egy csapatként működünk. Sok humor, összekacsintás és egymásra utaltság van benne. Nem ideális helyzet, de lehet benne szerethető mindennapokat találni.

A pszichológus szerint gyakran vannak elképzeléseink arról, hogy milyen segítségre van szüksége a környezetünkben élő egyedülálló szülőknek, de ezek nem mindig fedik a valóságot. Sokszor feltételezzük, hogy az anyagi támogatás lenne számukra a legjobb, vagy hogy olyan praktikus segítségre van szükségük, mint hogy megfőzzük az ebédet vagy játsszunk egy félórát a gyerekkel. Lehet, hogy így van – de az is lehet, hogy az érintett szülő egészen másfajta támogatásra vágyik.

– Érdemes nem tolakodóan, de rákérdezni arra, hogy valójában mire lenne szüksége, hiszen gyakran csak az hiányzik, hogy legyen valaki, aki nem ítélkezik fölötte, hogy érezhesse, nincs egyedül – hangsúlyozta Doro Oxána.

A megértés és az elfogadás lehet a kulcs ahhoz, hogy az egyedülálló szülők vállát nyomó terhek csökkenjenek. Ebben persze az első lépés az lehetne, hogy már maga a válás sem hoz senkit lehetetlen helyzetbe. Doro Oxána elmondta, hogy hozzá általában konfliktusokkal terhelt válásból érkeznek a családok, de igyekszik megértetni velük, hogy egy rendezett, békés különélés sokkal egészségesebb lehet, mint egy állandóan feszült légkörű együttélés:

– Ez a gyerekekre is meg a szülőkre is befolyással van. De ez akkor működik jól, ha a szülők tényleg együtt tudnak működni, hogyha meg tudják osztani egymással a gyerekvigyázást, a felelősséget, a döntéshozatalt. Az ideális eset az, amikor annak ellenére számíthatnak egymásra mint szülőtársra, hogy már nem házastársak.

Az egyedülálló szülőség sosem könnyű út, vezessen hozzá tragédia, válás vagy tudatos döntés, azonban nem kell, hogy magányos is legyen. A mindennapi küzdelmek mögött ott a szeretet, az erő és az újrakezdés képessége. Ha a környezet megértéssel fordul feléjük, az egyedülálló szülők nemcsak helytállnak, hanem példát is mutatnak kitartásból és emberségből.