2026. április 6., hétfő

Rekordbevétel a szegedi Vadasparkban

A vajdaságiak leginkább késő ősszel látogatják

Rekordbevételt ért el tavaly a Szegedi Vadaspark: 26 éves fennállása óta még soha nem volt ilyen magas a jegyekből befolyó összeg. A több mint 180 ezer vendég belépőjegyéből összesen nettó 178 millió forint került az állatkert kasszájába.

Tavaly nyáron minden hétvégén tartottak valamilyen családi programot a Vadasparkban, s a kedvező időjárásnak köszönhetően sok volt a látogató. A közönség elégedettségét kérdőívekkel vizsgálják, ezek eredményéből azt is lehet tudni, hogy melyik évszakban honnan érkezik a legtöbb érdeklődő.

Veprik Róbert, a Szegedi Vadaspark igazgatója elmondta, a látogatók nagy része a tavaszi–őszi hónapokban a szegediekből tevődik össze. Késő ősszel leginkább vajdasági, erdélyi magyarok jönnek nagyon sokan, illetve román és szerbiai állampolgárok. A nyár a turistáké, nagyon sok vidéki család látogat ilyenkor Szegedre egy hosszú hétvégére. A vadasparki látogatásnak nem kedvez a kánikula, olyankor inkább vízhez mennek az emberek, tavaly azonban nem volt tartósan forró a nyár. Ennek köszönhetően további fejlesztéseket is tervezhetnek.

„Ezt mindig a pénztárcához, a költségvetéshez mérten tudjuk eldönteni” – tette hozzá az igazgató. A legközelebbi nagy újdonság az elefántház lesz, ami majdnem félmilliárd forintba kerül, várhatóan a jövő tavaszra készül el, és először 3 állatnak ad majd otthont.

Magyar ember Magyar Szót érdemel