2025. július 11., péntek

Kétharmad harmadszor is

Várhatóan százharmincnégy képviselője lesz a Fidesz–KDNP-nek

A választás tétje sikeresen mozgósította a szavazókat a rendszerváltás utáni nyolcadik magyarországi parlamenti választásra, amely a maga 68,13 százalékos részvételi arányával az egyik legmagasabbak közé tartozik. Ezt jelentősebben csak a 2002. évi választási részvétel haladta meg (70,53 az első és73,50 százalék a második fordulóban), amikor az első Fidesz-kormány nagy meglepetésre vereséget szenvedett az MSZP és az SZDSZ koalíciótól.

Orbán Viktor győzelmi beszéde vasárnap éjjel a kossuth-nóta eléneklésével zárult (Fotó: MTI)

Orbán Viktor győzelmi beszéde vasárnap éjjel a kossuth-nóta eléneklésével zárult (Fotó: MTI)

Megszólalásaik alapján a szavazásra kimenők nagy száma azt a reményt ébresztette fel az ellenzéki politikusokban, hogy 2002 megismétlődhet, de az utolsó voksok leadása után este 10 körül, amikor elkezdték közzétenni az adatokat, azonnal kiderült, hogy a mozgósítás legjobban a Fidesz–KDNP pártszövetségnek sikerült. Tegnap hajnalban az adatok 98,5 százalékos feldolgozottságánál még azt lehetett tudni, hogy a Fidesz–KDNP-nek 133 képviselője lesz a megalakuló parlamentben, pontosan annyi, amennyi a kétharmadhoz kell. A külképviseleti voksok beérkezése után a Nemzeti Választási Irodába (NVI) azonban némiképp módosult a helyzet, a kormányzópárt képviselőinek a száma 98,96 százalékos feldolgozottság mellett 134-re emelkedett.

Az elsöprő győzelem ténye már nem kérdéses. Orbán Viktor nem sokkal éjfél előtt megtartott beszédében azt mondta, Magyarország sorsdöntő győzelmet aratott. A kormányfő úgy fogalmazott: a magas részvétel minden kétséget zárójelbe tett.

„Egy nagy csata van mögöttünk, sorsdöntő győzelmet arattunk, lehetőséget kaptunk, lehetőséget teremtettünk magunknak, hogy megvédjük, megvédhessük Magyarországot” – mondta.

Orbán Viktor kiemelte: Magyarország még nem tart ott, ahol szeretnék, de már elindult a saját maga választotta útján. „Együtt fogunk ezen az úton végigmenni” – ígérte a kormányfő.

A miniszterelnök köszönetét fejezte ki a választóknak, külön a Fidesz–KDNP-re szavazóknak, amiért kitartottak mellettük az elmúlt években.

Köszönetet mondott továbbá a külhoni magyaroknak, akik mint mondta, segítettek megvédeni az anyaországot, valamint Jaroslaw Kaczynskinek, a lengyel kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnökének és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfőnek is a támogatásért.

Emellett megköszönte a Fidesz segítőinek, önkénteseinek munkáját, továbbá azoknak is köszönetét fejezte ki, akik „imádkoztak értünk és értem”.

Végül feleségének, Lévai Anikónak mondott köszönetet.

„Mindent köszönök, Soli Deo gloria” (Egyedül Istené a dicsőség) – zárta szavait Orbán Viktor, majd a Fidesz és a KDNP vezető politikusai a Bálna előtt összegyűlt emberekkel elénekelték a Kossuth-nótát, ezt követően pedig a Himnuszt.

BÁTOR EMBEREK ORSZÁGA

A miniszterelnök a szokásos Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok! köszöntéssel búcsúzott. Nem sokkal ezután az Echo tévének adott nyilatkozatában Orbán Viktor arról beszélt, hogy Magyarország a bátor emberek országa, akik vasárnap egész Európa számára világossá tették, hogy a dolgokat így nem lehet folytatni, vagyis őszinte, világos beszédet akarnak, nevén akarják nevezni, mi gyötri ezt a kontinenst.

A Fidesz–KDNP negyedik alkalommal újraválasztott kormányfőjelöltje emlékeztetett, azt kérték a választóktól, érezzék át, ezen a választáson talán hosszú évtizedekre eldől Magyarország sorsa.

„Biztos voltam benne, ha jól csináljuk, tehát, ha egyenesen beszélünk, ha világosan beszélünk, ha nem hátrálunk meg, ha nem engedjük meg, hogy eltérítsenek bennünket, akkor ez a nép, amikor baj van, amikor veszély lehet, akkor össze fogja szedni magát, nagy számban elmennek és egybehangzó akaratot mutatnak a világnak” – fejtette ki, majd hozzátette, „az eredmény olyan jól sikerült, hogy komoly súlyt is jelent a vállamon”.

Kiemelte, szeretné, ha Magyarország továbbra is a földön járna és tisztában lenne a realitásokkal, az ország gazdasági és létszámbeli súlyával, de a kormányfő szerint azt is látni kell, hogy Európa őszintétlenségtől szenved.

Orbán Viktor aláhúzta, amikor egy földrész nem tudja kifejezni azt, ami gyötri, amitől tart, amit fontosnak tart a jövőre nézve, akkor nem annyira egy ország katonáinak száma, a hadserege, a nemzeti összterméke, illetve a területének nagysága számít, hanem a gondolat és a hang tisztasága, egyenes mivolta. „És itt nincs nagy nép, meg kis nép, itt vannak bátor népek, bátor emberek, Magyarország pedig a bátor emberek országa” – jelentette ki.

„Ez a mi kontinensünk, ez a mi hazánk, a tágabb hazánk, szeretjük, szeretnénk, ha a jövő ugyanolyan szép lenne a számára, mint a mögöttünk hagyott néhány sikeres évtized volt” – mondta.

Hangsúlyozta, „mi nem szemben vagyunk Európával és az Európai Unióval, hanem mi akarjuk Európát, akarjuk az Európai Uniót és sikeres és erős Európai Uniót akarunk, de ehhez először mindent, ami gyötör bennünket őszintén el kell mondani”.

„A magyaroknak ebben van nagy ereje, a nyelvünk is nyilván segít, a politikai hagyományunk is arra épül, hogy az a rendes politikus, aki ki meri gondolni, amit egyébként már mindenki gondol” – mondta és azzal folytatta: „azt hiszem, testhez álló volt Magyarország számára ez a szerep”.

Orbán Viktor szerint „Magyarország nem akarja elkövetni azokat a hibákat, amiket nálunk hatalmasabb és gazdagabb országok elkövettek és nem akarjuk, hogy Európa rámenjen ezekre a hibákra, ki akarjuk ezeket javítani”.

Orbán Viktor fontosnak nevezte, hogy a kormánynak meg kell védenie az eredményeket is, mert szerinte „bár Magyarország még nem tart ott, ahol tartania kellene, vagy ahol szeretne, vagy amire képes, de elindult egy magyar modell útján, ami sok tekintetben eltér más országok gazdaságpolitikájától, társadalompolitikájától, kultúrpolitikájától, de ez egy vállalható európai, az emberi szabadságot szolgáló politika”. Példaként említette, hogy ebből a politikából jött az alacsony munkanélküliség, ezzel tudtak segíteni a nyugdíjasoknak, ezért van Magyarországon a legnagyobb családtámogatási rendszer egész Európában.

„Most aludjunk erre egyet” – válaszolta Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy a választás eredményével megszületett-e az általa korábban említett erkölcsi és politikai elégtétel.

Beszélt arról is, hogy ez volt a legnehezebb kampányuk. Elmondta, nagyon sok jó szándék és jó akarat gyűlt össze az oldalukon, de nagyon sok rossz szándék is szembe jött velük. „Nemcsak Magyarországról, a világ nem különösebben dicsőséges erőiből számosan összekapaszkodtak, hogy megállítsanak bennünket” – fogalmazott a zsinórban harmadszor győző miniszterelnök.

GRATULÁCIÓK ÉS FÉLELMEK

Ma sorra érkeztek a gratulációk Orbán Viktor választási győzelméhez. Gratuláltak többek között Angela Merkel, Andrej Babiš ügyvezető cseh kormányfő, Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetője, Aleksandar Vučić szerb államfő, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) nevében Horst Seehofer pártelnök, német szövetségi belügyminiszter.

Üdvözölték a győzelmet olyan pártok vezetői is, melyeket bevándorlásellenesnek tartanak számon. Például Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front elnöke vagy Matteo Salvini, az olasz jobbközép koalíciót vezető Liga politikusa.

Megjelentek azonnal az aggódó hangok is. Az Orbán Viktort gyakran bíráló Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter szerint az Európai Uniónak határozottan cselekednie kell a Fidesz nagyarányú választási győzelme után, semlegesítenie kell az uniós értékeken mutatkozó „kóros elváltozást”.

KÉTHARMAD PLUSZ EGY

A levélben leadott szavazatok összeszámolása során szerzett szavazatokkal eggyel bővült, 134-re nőtt a Fidesz–KDNP által elnyert mandátumok száma, a Jobbiké eggyel csökkent – derül ki a Nemzeti Választási Iroda hétfő délután frissített adataiból, amely 98,96 százalékos feldolgozottságot mutat.

Ha a továbbiakban nem változik a helyzet, akkor az új összetételű parlamentben a Jobbiknak 25, az MSZP–Párbeszédnek 20, a DK-nak 9, az LMP-nek 8, az Együttnek egy képviselője lesz. Történelmi eredményt jegyzett a német nemzetiségi önkormányzat, amelynek Ritter Imre korábbi német szószóló személyében sikerült bejuttatnia egy képviselőt a parlamentbe. Független jelöltként jutott be Baranyából, az egyéni választókerületekről Mellár Tamás, akiről azonban tudni kell, hogy a Fideszt kritizáló egykori jobboldaliak egyik ismert személyisége.

A FIDESZ ELSÖPRŐ FÖLÉNYE A KÜLHONI SZAVAZÓKNÁL

Az NVI vasárnap kezdte meg a levélben érkezett szavazatok számlálását. Hétfő délelőttig 96 751 érvényes levélszavazatot számoltak össze, ebből 91 660-at kapott a Fidesz–KDNP pártszövetség, míg a Jobbikra 1113-an, az LMP-re 1099-en, az MSZP–Párbeszéd szövetségre 686-an, a Momentumra 492-en, a DK-ra 368-an, a Magyar Kétfarkú kutya Pártra 351-en, az Együttre 160-an szavaztak; a többi párt száznál kevesebb voksot kapott.

A határon túli magyarok által leadott levélszavazatokat az országos listás mandátumok szétosztásánál veszik figyelembe. Mivel a levélszavazatok miatt jelentősen megnőtt a Fidesz–KDNP pártlistára jutó szavazat, így ez a lista még egy mandátumhoz jutott, egyúttal a Jobbik elveszített egy listás mandátumot, mert már nem volt elég szavazata az utolsóként kiosztandó mandátum megszerzéséhez, így összesen már csak 25 mandátuma van.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Orbán Viktor győzelmi beszéde vasárnap éjjel a kossuth-nóta eléneklésével zárult (Fotó: MTI)