Öngyilkos robbantásos merényletet követtek el a többségében síita vallású hazara kisebbség egyik összejövetelén az afganisztáni fővárosban, Kabulban, legalább kilenc ember életét vesztette, 18 megsebesült - közölték pénteken helyi hivatalos források.
A halottak között van egy rendőr. Naszrát Rahimi afgán belügyi szóvivő korábban hét halálos áldozatról számolt be.
A sebesültek számáról korábban ellentmondásos hírek terjengtek, egyes források szerint heten, míg az egészségügyi minisztérium szerint legalább 13-an sebesültek meg. Váhid Madzsruh, az egészségügyi szóvivője elmondta, hogy számos sebesült állapota válságos, ezért félő, hogy a halálos áldozatok száma emelkedhet.
A merénylő a hazara közösség egyik jelentős vezetője, Abdul Ali Mazári halálának évfordulóján tartott megemlékezésen röpítette levegőbe magát az asz-Szara mecset közelében. A Kabul nyugati részén található Dast-e Barcsi nevű síita negyedben zajló eseményen több százan vettek részt. Mazárit 1995-ben gyilkolták meg a tálibok.
A támadó a tömegtől mintegy 300 méterre kényszerült működésbe hozni a testére rögzített robbanószerkezetet, miután látta, hogy a biztonsági erők felfigyeltek rá - tette hozzá Rahimi.
A merénylet elkövetőjeként az Iszlám Állam afganisztáni szárnya, a Horászáni Iszlám Állam jelentkezett a dzsihadista szervezettel kapcsolatban álló egyik honlapon. Horászán a régi neve az Afganisztánt is magában foglaló egyik térségnek Ázsiában. A dzsihadisták szerint a támadás célpontjai síiták voltak, akik éppen egy "zsarnokra" emlékeztek meg, utalva Mazárira. Az Iszlám Állam szunnita szélsőségesei eretneknek tartják a síitákat, és rendszeresen a meggyilkolásukra biztatják követőiket.
Októberben ugyanebben a kabuli negyedben 71 emberrel végeztek egy síita mecset elleni merényletben. Decemberben a dzsihadisták egy kulturális központot támadtak meg a környéken, akkor legalább negyven halálos áldozatról érkezett hír.
Az ENSZ legutóbbi jelentésében felhívta a figyelmet a síiták elleni erőszak fokozódására. 2017-ben összesen nyolc alkalommal támadtak rá a vallási közösség imaházaira; az erőszakcselekményekben 418 ember vesztette életét vagy sebesült meg.
