2024. május 9., csütörtök

Kína nagyfokú éberségre szólította fel a térséget a NATO keleti terjeszkedése miatt

Kína csütörtökön nagyfokú éberségre szólította fel a térség országait a NATO „keleti terjeszkedésével" szemben, miután a Nikkei Asia című hetilap arról számolt be, hogy a szövetség jövőre irodát nyit Japánban.

Mao Ning, a kínai külügyminisztérium szóvivője szerint Ázsia „az együttműködés és a fejlődés ígéretes földje, és nem szabad, hogy a geopolitika csataterévé váljon".

Szokásos sajtótájékoztatóján Mao azt is elmondta, hogy „a NATO folyamatos terjeszkedése az ázsiai-csendes-óceáni térségben, a regionális ügyekbe való beavatkozás, a regionális béke és stabilitás lerombolására tett kísérletek, valamint a blokkok közötti konfrontáció szorgalmazása nagyfokú éberséget követel a térség országaitól".

Oana Lungescu NATO-szóvivő korábban azt mondta, hogy a szövetség nem bocsátkozik a NATO-szövetségesek nyilatkozatainak részleteibe.

Azt is hozzátette, hogy „a NATO számos nemzetközi szervezetnél és partnerországnál tart fenn kapcsolattartó irodát, és a szövetségesek rendszeresen felülvizsgálják az ezekről kötött megállapodásokat annak érdekében, hogy a lehető legjobban szolgálják mind a NATO, mind a partnereink érdekeit". Lungescu szerint a NATO Japánnal szoros partnerségben áll, amely folyamatosan fejlődik.

A Nikkei Asia szerint a NATO jövőre első ázsiai összekötő irodájának megnyitását tervezi Japánban, melynek célja, hogy megkönnyítse a tárgyalásokat olyan biztonsági partnereivel, mint Dél-Korea, Ausztrália és Új-Zéland. Emellett szem előtt tartanák a Kína és Oroszország által támasztott geopolitikai kihívásokat is – jelentette szerdán a Nikkei Asia japán és NATO-tisztviselőkre hivatkozva.

Nyitókép: Tingshu Wang/Reuters