2024. május 10., péntek

Oroszország iráni kémműholdat lőtt fel a világűrbe

Oroszország iráni kémműholdat lőtt fel a világűrbe, amit kezdetben vélhetőleg saját céljaira fog felhasználni az ukrajnai háborúban.

A műholdat Omar Hajjám 12. századi perzsa költőről, matematikusról, filozófusról és csillagászról nevezték el. A szatellitet 16 másik eszközzel együtt Szojuz rakétával juttatták el a világűrbe a kazahsztáni Bajkonurban található űrközpontból – közölte a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási hivatal.

Jurij Boriszov, a Roszkozmosz vezérigazgatója az orosz-iráni együttműködés fontos mérföldkövének nevezte a kilövést, amely megnyitja az utat a nagyobb léptékű projektek megvalósítása előtt. Boriszov szerint a világűrnek kívül kell maradnia a politikai konjunktúrán, az egész emberiség és a világ tudományossága javát kell szolgálnia.

Ísza Zarepúr iráni tájékoztatási miniszter hangsúlyozta, hogy a lépés új fejezetet nyit Moszkva és Teherán stratégiai együttműködésében az űrkutatás terén, a felbocsátás napját pedig „történelmi jelentőségűnek" és „fordulópontnak" nevezte a két ország kapcsolatában.

A 600 kilogrammos Omar Hajjám 500 kilométeres Föld körüli pályán kering majd. Az iráni hatóságok szerint környezetvédelmi és mezőgazdasági célokra fogják használni.

Azonban a Nyugat aggódik, hogy a szatellitnek valójában katonai rendeltetése lesz. A műhold egy olyan nagy felbontású kamerát tartalmaz, amelynek köszönhetően jelentősen nő Irán képessége az Izraelben és a Perzsa(Arab)-öbölben található, nemzetbiztonságilag érzékeny létesítmények megfigyelésére – mutatott rá a The Washington Post című amerikai napilap. Médiaértesülések szerint kezdetben Moszkva használná a szatellitet ukrajnai megfigyelésekre.

Teherán tagadta ezeket a vádakat, leszögezve, hogy a titkosításnak köszönhetően senki sem tudja használni az eszközt Iránon kívül.

A műhold felbocsátására három héttel azután került sor, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök ellátogatott Teheránba, ahol találkozott Ebrahim Raíszi elnökkel és Ali Hamenei legfelsőbb vezetővel.