2026. július 2., csütörtök

Legalább nyolcan meghaltak a tegnapi Kijev elleni légicsapásban

A támadások a főváros több kerületét is érintették, ahol lakóépületek, szálloda, raktárak és más polgári létesítmények rongálódtak meg, több helyen tűz ütött ki – írja a Szerbiai RTV.

A kijevi katonai közigazgatás vezetője, Timur Tkacsenko szerint az orosz erők ismét lakóövezeteket támadtak. Az orosz védelmi minisztérium ezzel szemben azt közölte, hogy a légicsapások célpontjai katonai-ipari és energetikai létesítmények, valamint katonai repülőterek voltak Kijevben és több más ukrán régióban. Moszkva szerint a támadás válasz volt az Ukrajna által végrehajtott, oroszországi polgári infrastruktúrát ért csapásokra.

A harcok más térségekben is folytatódtak. Az ukrán Herszon megyében egy kisbuszt ért orosz támadásban két ember életét vesztette, öten megsérültek. Dnyipropetrovszk megyében egy halálos áldozatról és három sérültről számoltak be.

Oroszország Belgorodi területén a helyi hatóságok közlése szerint ukrán támadások következtében egy ember meghalt, tizennégyen pedig megsérültek. A támadások több járást is érintettek.

A fokozódó légitámadások miatt Finnország ma hajnalban elővigyázatosságból ideiglenesen lezárta légterének egy részét a Finn-öböl keleti térsége felett, miután felmerült, hogy orosz drónok tévedhettek finn terület közelébe. A korlátozást később feloldották, mivel nem észleltek pilóta nélküli eszközöket a finn légtérben. Lengyelország szintén óvintézkedéseket tett, és harci repülőgépeket küldött a levegőbe légterének biztosítására.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábban arra figyelmeztetett, hogy hírszerzési információk szerint Oroszország újabb nagyszabású támadásra készül. A Dublinban tartózkodó államfő egyúttal közölte, hogy Ukrajna 6,6 milliárd euró katonai támogatást kért az Európai Unió Európai Békekeretéből a következő hat-kilenc hónap védelmi szükségleteinek fedezésére.

Mindeközben a német szövetségi ügyészség vádat emelt egy ukrán állampolgár ellen, akit az Északi Áramlat gázvezeték elleni szabotázsakcióban való részvétellel gyanúsítanak.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Tkacsenko szerint az orosz erők ismét lakóövezeteket támadtak (Fotó: Pexels.com)