2026. július 2., csütörtök

40 millió eurótól eshet el Koszovó

Várhatóan több mint 40 millió eurót veszít el az Európai Unió Nyugat-Balkánra vonatkozó növekedési tervéből Koszovó, mivel nem teljesítette határidőre az előírt reformok egy részét – közli a Beta Jeton Zulfaj, a reformokért és a gazdasági növekedésért felelős nemzeti koordinátor bejelentését.

A reformok végrehajtásának határideje 2026. június 30. volt. Zulfaj közölte, hogy a meghosszabbított határidővel érintett 13 intézkedés közül hetet sikerült végrehajtani, hat azonban nem teljesült maradéktalanul. Ennek következtében Koszovó várhatóan több mint 40 millió euró támogatástól esik el a számára összesen 882 millió eurós uniós keretből. A végleges összeget az Európai Bizottság állapítja meg, attól függően, hogy a részben teljesített intézkedéseket milyen mértékben veszi figyelembe.

A koordinátor szerint a teljesítetlen reformok mintegy 83 százaléka a koszovói parlament jóváhagyásától függ. Hozzátette, hogy bár ezek a jogszabályok már nem befolyásolják az elveszített támogatási összeg felszabadítását, kidolgozásuk és végrehajtásuk tovább folytatódik.

A reformprogram összesen 111 intézkedést tartalmaz. Ezek közül eddig 62 végrehajtása indult meg vagy zárult le, 15 teljesítéséhez pedig most kérik a támogatások folyósítását. További 49 intézkedés végrehajtása folyamatban van, amelyek közül 27 esetében az év végéig kell teljesíteni a vállalásokat.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Az előlátott keretből a végleges összeget az Európai Bizottság állapítja meg (Illusztráció: Pixabay)