Perzsel a nap, szinte érzem, ahogy ég a bőröm. A napfény elvakít, a levegő áll, a gyerekek visítanak, hogy alig indultunk el az autóval, a hátuk már összeizzadt a gyereküléssel. A hűsítő víz az egyetlen mentsvár.
Sose szerettem különösebben a nyarat, amióta pedig a mostanihoz hasonló hőhullámok határozzák meg ezt a két-három hónapot, ez még inkább így van. Emlékszem, gyerekkoromban a nyári melegben még arra hívták föl a figyelmet a szakemberek, hogy vigyázzunk magunkra, ne menjünk a napra délelőtt 11 és délután 2 óra között. Ez aztán kitolódott 3, majd 4 órára, mára pedig ott tartunk, hogy a legjobb 10 és 5 óra között otthon maradni. Ha viszont élhető hőmérsékleten szeretnénk mozogni, akkor sokszor még ez sem elég, hiszen este hatkor még nagyon meleg van.
Hiába egyre népszerűbb a klímatudatosság, még így is sokan kétségbe vonják, hogy a mostani nyarak perzselőbbek a harminc évvel ezelőttieknél. De az emlékek nem vehetik föl a versenyt a tényekkel: a meteorológiai adatok szerint a 2010-es években nagyon megugrott a 35 fokos csúcshőmérsékletnél is melegebb napok száma. Míg korábban nyaranta csak néhány ilyen napot kellett túlélni, addig mára ez vált a megszokottá. Ezekben a napokban pedig éjjelente sem csúszik 20 fok alá a hőmérő higanyszála, úgyhogy az éjszakák sem hoznak megkönnyebbülést.
Marad a hűsítő víz, meg persze a remény, hogy a beígért lehűlés valóban ideér néhány napon belül.
