2026. április 9., csütörtök

Trump bírálta a NATO-t a Ruttéval folytatott washingtoni tárgyaláson

Egyeztetést folytatott Donald Trump amerikai elnök Mark Rutte NATO-főtitkárral a Fehér Házban, ahol az amerikai elnök ismét a szövetségesek elégtelen támogatását rótta fel az Irán elleni hadműveletek kapcsán.

Trump a találkozót követően a Truth Social közösségi platformon kijelentette: „a NATO nem volt ott, amikor szükségünk volt rá, és nem lesz ott akkor sem, amikor ismét szükségünk lesz rá".

A Fehér Ház szóvivője szerint az elnök úgy látja, hogy a szövetségesek „hátat fordítottak" az Egyesült Államoknak az elmúlt hetekben, és a katonai együttműködés próbáján a NATO „megbukott".

Mark Rutte a CNN-nek nyilatkozva megerősítette: Trump „egyértelműen csalódott" több NATO-tagállamban. A főtitkár ugyanakkor a megbeszélést „nagyon nyílt és őszinte", egyben „két barát közötti" eszmecserének nevezte. Hozzátette: megítélése szerint egyes tagállamok valóban nem teljesítették elvárható mértékben kötelezettségeiket az iráni konfliktus során, ugyanakkor „az európaiak többsége" együttműködő volt.

A találkozót – a megszokott gyakorlattól eltérően – a sajtó teljes kizárásával tartották, és a Fehér Ház nem hozott nyilvánosságra részleteket az egyeztetés tartalmáról. A NATO tájékoztatása szerint a felek az iráni és az ukrajnai háborúról, valamint a védelmi ipari együttműködés erősítéséről is tárgyaltak.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Az amerikai elnök kijelentette: „a NATO nem volt ott, amikor szükségünk volt rá, és nem lesz ott akkor sem, amikor ismét szükségünk lesz rá" (Fotó: Beta/AP)