2026. április 9., csütörtök

Irán szerint már a tárgyalások előtt kudarcba fulladt az egyezség

Egyre valószínűtlenebb a tartós tűzszünet Irán és az USA között

Mohamad Baher Halibaf, az iráni parlament elnöke kijelentette: az Irán tízpontos javaslatának három pontját már a tárgyalások előtt megsértették, ami szerinte értelmetlenné teszi az egyeztetéseket.

Mint mondta, ezek közé tartozik a tűzszünet Libanonra való kiterjesztése is.

Közölte azt is, hogy egy drón behatolt az iráni légtérbe, ami „egyértelműen megsérti” az erről szóló rendelkezést.

Nagyot estek az olajárak Trump bejelentése után

A kőolaj ára jelentősen csökkent, miután Donald Trump amerikai elnök két héttel elhalasztotta az Irán elleni támadással kapcsolatos fenyegetését.

A Brent ára több mint 12 százalékkal, mintegy 95 dollárra esett hordónként, míg az amerikai WTI közel 16 százalékkal csökkent.

Peszeskján: Irán határozottan válaszol minden támadásra

Maszúd Peszeskján iráni elnök elítélte az Egyesült Államokkal kötött tűzszünet megsértését, és kijelentette: Teherán „határozottan” válaszol minden támadásra.
A Sehbaz Sarif pakisztáni miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetésben bírálta a Lavan és Siri szigetek elleni támadásokat, amelyek a Pakisztán közvetítésével létrejött, két hétre szóló tűzszünet ellenére történtek.

Az iráni elnök hangsúlyozta: a tízpontos javaslat a libanoni tűzszünetet is tartalmazza, és egy tartós béke keretét adhatja. 

Sarif szerint minden félnek be kell tartania a tűzszünetet, és Izraelnek azonnal fel kell hagynia a Libanon elleni támadásokkal.

Irán válaszcsapást készít elő a libanoni támadások miatt

Az iráni  Forradalmi Gárda (IRGC) közölte, hogy Irán „megbánásra késztető választ” készít elő a Libanon elleni izraeli támadásokra, és figyelmeztetett, hogy a Hezbollah elleni bármilyen támadás Irán elleni támadásnak minősül.

Szajjid Madzsid Muszavi, az iráni Forradalmi légi- és űrerőinek parancsnoka szerint a válaszcsapás előkészületei már megkezdődtek.

A Pakisztán közvetítésével létrejött tűzszünet bejelentése után nem sokkal izraeli légicsapások érték Bejrútot és környékét, amelyekben a libanoni hatóságok szerint legalább 254 ember meghalt, 1165-en pedig megsebesültek.

Trump díjat vetne ki a Hormuzi-szoroson áthaladó hajókra

Donald Trump amerikai elnök felvetette, hogy az Egyesült Államok díjat szedhetne a Hormuzi-szoroson áthaladó hajóktól – közölte Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője.

Mint mondta, Trump elsődleges célja a szoros korlátozások nélküli megnyitása, miközben Irán biztosította Washingtont arról, hogy a tengeri útvonal nyitva van.

Leavitt szerint a szoros feloldása és az iráni dúsított urán átadása a tárgyalások kulcskérdései közé tartozik, és Teherán jelezte együttműködési szándékát.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: AP via Beta.rs