Az Irán-szerte végrehajtott mai támadások halálos áldozatainak száma 35-re emelkedett – írja a Tanjug az Al Dzsazírának bejegyzésére hivatkozva.
A legtöbb áldozat az északi Alborz tartományban volt (18 fő), emellett kilencen Sahrijárban, hatan Pardisban, ketten pedig Kásánban vesztették életüket.
Donald Trump amerikai elnök újabb támadásokkal fenyegette meg Iránt, amennyiben Teherán nem teljesíti Washington követeléseit. Szavai szerint célpontok lehetnek az erőművek, hidak és más infrastruktúra, sőt egy esetleges szárazföldi invázió lehetőségét sem zárta ki.
Trump arra is figyelmeztetett, hogy „ma este az egész civilizáció meghalhat”, utalva a Hormuzi-szoros feloldására szabott határidőre.
Irán megszakította a közvetlen diplomáciai kapcsolatokat az Egyesült Államokkal
Irán megszakította a közvetlen diplomáciai csatornákat az Egyesült Államokkal – számolt be kedden a The Wall Street Journal.
A lap értesülései szerint a döntés válaszlépésként született, miután Donald Trump amerikai elnök azzal fenyegetőzött, hogy „Irán teljes civilizációját megsemmisíti”, amennyiben Teherán kedd este 20 óráig nem nyitja meg a Hormuzi-szorost.
Az iráni Harg-sziget elleni támadás miatt megdrágult az olaj
Emelkedtek a kőolajárak, miután hírek érkeztek arról, hogy az Egyesült Államok csapásokat mért az iráni Harg-szigetre, ahonnan az iráni olajexport mintegy 90 százaléka történik. A WTI nyersolaj ára több mint három százalékkal nőtt, megközelítve a hordónkénti 116 dollárt.
Amerikai tisztségviselők megerősítették a támadásokat, hangsúlyozva, hogy katonai célpontokat értek, nem pedig az olajinfrastruktúrát – közölte az NBC News.
Bár ellátási zavar egyelőre nincs, a piacok a konfliktus esetleges eszkalációjának kockázatára reagálnak.
Rakétatalálat érte az egyik teheráni zsinagógát
Egy Teherán központjában található zsinagóga megrongálódott az amerikai és izraeli rakétacsapásban – tudatja az iráni sajtó.
Az iráni zsidó közösség egyik képviselője elítélte az incidenst, és közölte: a Tóra-tekercsek a romok alatt maradtak.
Tasnim: Tomahawk rakétákat lőttek le Irán felett
Öt Tomahawk rakétát és egy cirkálórakétát semmisítettek meg Iránban, Qazvin tartomány légterében – közölte a Tasnim hírügynökség a helyi hatóságokra hivatkozva.
A Tomahawk típusú rakéták 500 kilogrammos robbanófejjel rendelkeznek, és elsősorban infrastruktúra elleni csapásokra alkalmazzák őket, különösen az amerikai haditengerészetnél.
Irán: új rakétaindítókkal erősítik a támadásokat
Az iráni Forradalmi Gárda légi- és űrerőinek parancsnoka új szakasz kezdetéről számolt be a háborúban – a videó alább látható.
A Tasnim hírügynökség jelentése szerint Szajjid Madzsid Muszavi, az iráni Forradalmi légi- és űrerőinek parancsnoka egy közzétett videóhoz fűzött üzenetében azt írta:
– Most új szakasz kezdődik a háborúban. Új indítórendszerekkel a Fateh és a Khaybar-sekán rakétákból egyszerre kettőt tudunk kilőni, így a csapások ereje a korábbihoz képest megduplázódik.
Irán dróntámadásokat indított izraeli és amerikai célpontok ellen
Irán kedd hajnalban nagyszabású dróncsapásokat hajtott végre izraeli és amerikai célpontok ellen a térségben – közölte a hadvezetés.
A támadások Dimona közelében izraeli petrolkémiai létesítményeket, az Egyesült Arab Emírségekben a Dzsebel Ali kikötőben működő amerikai haditengerészeti központot, valamint Kuvaitban az Ahmed al-Dzsaber légibázis infrastruktúráját érték.
Az iráni közlés szerint a művelet válasz volt az ország energetikai és ipari létesítményei elleni korábbi támadásokra.
Izrael újabb támadásokra számít az éjszaka folyamán
Effie Defrin dandártábornok, az izraeli hadsereg szóvivője kijelentette, hogy Irán és a Hezbollah várhatóan az éjszaka folyamán is támadásokat indít Izrael ellen, a Pészah utolsó éjszakáján – írja a The Jerusalem Post.
Defrin hangsúlyozta, hogy az izraeli hadsereg felkészült a védekezésre és az ellentámadásra is, és minden fenyegetésre reagálni fog.
Tájékoztatása szerint a Izraeli Légierő a nap folyamán több parancsnokot és kulcsfontosságú infrastruktúrát vett célba, míg Libanonban a 98. hadosztály is bekapcsolódott a Hezbollah elleni műveletekbe.
A szóvivő egyúttal arra kérte a civileket, hogy tartsák be a biztonsági előírásokat.
Nyitókép: Francisco Seco/AP via Beta.rs



