2026. február 2., hétfő

Tovább mélyül az Epstein-botrány

Több millió oldalnyi iratot, képek ezreit és sokórányi videót tettek közzé

Az amerikai igazságügyi minisztérium az Epstein-ügy több millió oldalnyi iratát, valamint videók és képek ezreit tette közzé pénteken.

A szexuális és kiskorúakkal szemben elkövetett bűncselekményekkel vádolt, 2019-ben a börtönben meghalt Jeffrey Epstein irategyüttesének teljes nyilvánosságáról tavaly hozott jogszabályt az amerikai kongresszus. Az igazságügyi minisztérium az eredeti, decemberi határidőre számos iratot kitakarva hozott nyilvánosságra, ami komoly elégedetlenséget váltott ki az amerikai közéletben. A kormányzat már akkor jelezte, hogy további akták várnak kibocsátásra.

A pénteken kiadott dokumentumok az igazságügyi minisztérium honlapján váltak elérhetővé, és mintegy 3 millió oldal írott dokumentumot, 2000 órányi videóanyagot, valamint 180 ezer képet tartalmaznak.

 A közzétételnek közép-európai érintettje is van. Lemondott Miroslav Lajčák, a szlovák miniszterelnök tanácsadója, aki szlovák külügyminiszterként több levelet váltott Epsteinnel. András korábbi yorki hercegről, III. Károly király öccséről is zavarba ejtő fotókat tettek közzé. Neki, amint azt Keir Starmer brit miniszterelnök vasárnap bejelentette, tanúvallomást kell tennie az amerikai képviselőház előtt Epsteinnel való kapcsolatáról.
 

Epstein fényképe látható a dokumentumon/Beta/AP

Epstein fényképe látható a dokumentumon/Beta/AP

Az egyebek mellett fiatalkorúak szexuális kereskedelmével is megvádolt Jeffrey Epstein több évtizedes, kiterjedt üzleti tevékenysége során számos amerikai sztárral, üzletemberrel, politikussal volt kapcsolatban.

Meglepetésként hatott, hogy Robert Fico most lemondott tanácsadója, Miroslav Lajčák is őt kompromittáló leveleket váltott a börtönben furcsa körülmények között elhunyt Epsteinnel. Amint arról a 444.hu beszámolt, Lajčák 2018-ban külügyminiszterkén azt írta Epsteinnek „Üdv Kijevből! Megerősíthetem, hogy a lányok itt gyönyörűek, mint mindig.” Nem sokkal később a Tátrából és Moszkvából is üzent. A Moszkvából küldött fénykép ki van takarva a nyilvánosságra hozott dokumentumokból, de az kiderül, Epstein arra volt kíváncsi, milyen belülről a hely, amit Lajčák fotózott. Erre a külügyminiszter azt válaszolta, hogy „a lányok hihetetlenek”, Epstein pedig úgy reagált, ezek a lányok jelentik a legjobb orosz exportárut.

Egy másik üzenetváltásban Lajčák azt kérdezi, miért nem hívja meg őt Epstein „ilyen játékokra”. Epstein ezt követően nőket ajánlott fel neki, miközben gúnyosan megjegyezte, hogy azok számára valószínűleg túl fiatalok, mivel még nem töltötték be a 30. életévüket. Lajčák neve 346 alkalommal bukkan fel a dokumentumokban.

Lajčák, aki korábban az ENSZ Közgyűlésének elnöke is volt, visszautasította a szlovák sajtóban vele kapcsolatban megjelent korábbi értesüléseket. A 360tka hírportál közzétette egy beszélgetés részletét, amelyben feltehetőleg Epstein nőket kínált Lajčáknak, ő pedig találkozót próbált nyélbe ütni Fico és Steve Bannon között. Utóbbi Donald Trump amerikai elnök tanácsadója volt. „Nem szerveztem találkozókat a miniszterelnöknek, és nők soha nem voltak részei a kommunikációnknak. Abszolút soha” – szögezte le Lajčák, akinek lemondását e jelentéseket követően az ellenzék követelte.

Robert Fico kormányfő elfogadta tanácsadója lemondását. Fico szerint Lajčák a lemondásával is azt bizonyította, hogy nagyszerű diplomata. „Régóta tudom, hogy a minden irányból érkező bírálatokban rengeteg képmutatás van. Ha nincs semmilyen komoly ügy, akkor bármi megteszi, ha engem támadni akarnak, még úgy is, hogy azt Miro Lajčák a leghatározottabban visszautasítja. Szlovákia elveszít egy nagy diplomáciai és külügyi tapasztalattal rendelkező erőforrást” – írta a szlovák kormányfő a közösségi oldalán.

A dokumentumok között olyan fényképek is szerepelnek, amelyek András exherceget, de legalábbis rá kísértetiesen hasonlító embert ábrázolnak, amint négykézláb egy földön fekvő nő fölé hajol és kezével a nő hasát érinti. A felvételek hátteréről és készítésük idejéről semmit sem tudni, és a dokumentumok nem utalnak bűncselekményre. A 444.hu beszámolója szerint a most közzétett iratok szerint Epstein 2010 augusztusában elhívta egy közös vacsorára a brit herceget egy 26 éves orosz nővel. A volt hercegnek már korábban is ismert volt a kapcsolata Epsteinnel, emiatt fosztották minden rangjától, a hercegi cím viselésének a jogától is.  

Keir Starmer brit miniszterelnök a tokiói látogatásáról hazatérőben nyilatkozott az ügyről újságíróknak kijelentve: mindig is az volt az álláspontja, hogy ha bárkinek információja van az Epstein-ügyről, azt közzé kell tennie, „mégpedig abban a formában, ahogy azt kérik tőle”. A munkáspárti brit kormányfő egyenes utalást tett arra, hogy Andrással nem lehet kivételezni az Epstein-ügyben. 

Epstein egyik áldozata, a floridai illetőségű Virginia Giuffre – aki tavaly szintén öngyilkos lett – 2014-ben pert indított András ellen azon a címen, hogy Epstein 2001-ben és 2002-ben három alkalommal is szexuális kapcsolatra kényszerítette őt a korábbi herceggel. Virginia Giuffre 2001-ben 17 éves volt, a floridai törvények szerint még kiskorúnak számított. A brit sajtó feltárta azt is, hogy András – aki a királyi család tagjaként viselt címeinek megvonása óta az Andrew Mountbatten-Windsor polgári nevet viseli – megpróbálta rávenni a rendőrséget terhelő adatok beszerzésére Virginia Giuffre-ról.

A most nyilvánosságra hozott iratok között sok anyag Epstein és Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója üzenetváltásait tartalmazza. Ezek között többször is szóba került egy közös utazás Epstein magánszigetére 2012 és 2013 között. Az egyik üzenetben Musk arról érdeklődik, mikor lesz „a legvadabb buli” a szigeten.

Donald Trump amerikai elnök neve is több alkalommal szerepel a most közzétett iratokban, aki jó barátságban volt Epsteinnel. Trump állítása szerint már régóta megszakadt a kapcsolatuk, és semmit nem tudott arról, hogy Epstein szexuális bűncselekményeket követett el. 
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Todd Blanche amerikai főügyészhelyettes újságírói kérdésekre válaszol a közzététel után/Beta/AP