2024. május 12., vasárnap

Egyre nő a japán földrengés áldozatainak száma: százan meghaltak, több mint kétszázan eltűntek

Legkevesebb százan meghaltak abban a földrengésben, amely újév napján rázta meg a Noto-félszigetet és a környező területeket Japán középső részén. Több mint kétszáz eltűntet még mindig keresnek, tudósít a 021.rs hírportál.

A Richter-skála szerinti 7,6-os erősségű földrengés jelentős anyagi károkat és tüzeket okozott Ishikawa prefektúrában, a Japán-tenger partján. A Kyodo hírügynökség jelentése szerint Wajimában, az egyik legsúlyosabban érintett területen, a városi hatóságok úgy vélik, hogy körülbelül 100 olyan hely van, ahol még mindig emberek rekedtek a megsemmisült épületek romjai alatt. A mai adatok szerint 211 személyt eltűntként tartanak nyilván, a mentők rossz időjárási körülmények között sietnek kiszabadítani a túlélőket a romok alól. A mentést nehezíti, hogy vasárnapig eső, majd havazás várható ezen a vidéken.

Kisida Fumio japán miniszterelnök azt mondta az illetékes minisztériumok és ügynökségek tisztviselőinek a rendkívüli helyzetekkel foglalkozó stáb ülésén, hogy „a lehető legtöbb élet megmentése érdekében kitartóan és alaposan végezzék a mentési akciót”. A hatóságoknak továbbra is problémát jelent a segélyek szállítása a megsérült utak miatt Ishikawában, ahol több mint 31 ezer személyt evakuáltak ideiglenesen 357 menedékhelyre.

 

Nyitókép: Forrás: Pixabay