2024. május 9., csütörtök

Nobel-békedíjra javasolták a NATO főtitkárát

Nobel-békedíjra javasolta honfitársát, Jens Stoltenberg NATO-főtitkárt egy norvég parlamenti képviselő az Oroszországgal szembeni fellépéséért az ukrajnai háborúban.

„A NATO főtitkáraként a szövetség nehéz időszakában, egy békés ország elleni indokolatlan és brutális offenzíva idején végzett példaértékű munkája miatt Stoltenberg megérdemli a díjat" – írta Facebook-oldalán Christian Tybring-Gjedde jobboldali képviselő.

Norvégia volt miniszterelnöke, a NATO főtitkára „az első pillanatokban megértette, milyen súlyos az orosz agresszió, és mit jelent a kormányzást a demokráciára és a szabadságjogokra alapozó országokra nézve" – tette hozzá a képviselő.
A Nobel-békedíj jelöltjére több tízezren, közöttük valamennyi ország parlamenti képviselői és miniszterei, egykori díjazottak, valamint egyetemi tanárok tehetnek javaslatot.
A jelölések határideje január 31., a Nobel-bizottság öt tagja ezután kiegészítheti a névsort a saját jelöltjeivel a testület első ülésén.
Tavaly Tybring-Gjedde Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt jelölte a Nobel-békedíjra.
2022-ben a Nobel-békedíjat Alesz Bjaljacki bebörtönzött fehérorosz jogvédő aktivistának, az orosz igazságszolgáltatás által betiltott Memorial orosz jogvédő szervezetnek és az ukrán Polgári Szabadságjogok Központjának ítélték.
2021-ben Tybring-Gjedde Donald Trump akkori amerikai elnököt jelölte a kitüntetésre.
A jelöltek listája titkos, de a jelölőkre nem vonatkozik a titoktartási kötelezettség.
A pakisztáni szenátus elnöke bejelentette, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnököt jelölte a kitüntetésre az ukrajnai háború előtt és alatt a béke érdekében tett erőfeszítéseiért.
A Nobel-békedíj kitüntetettjeinek nevét októberben teszik közzé.

Nyitókép: Jens Stoltenberg (Fotó: AP/Olivier Matthys)