2024. május 9., csütörtök
VÁLASZTÁSOK 2022

Támogatják a feltörekvő hölgyeket

A nők szerepvállalásáról tanácskoztak a Vajdasági Magyar Szövetség Női Fóruma zentai konferenciáján

Első alkalommal, hagyományteremtő céllal rendezték meg csütörtök délelőtt a Zentai Magyar Kamaraszínház kamaratermében a Nő az erő elnevezésű konferenciát. Sok elismert és csinos hölgy töltötte meg a színház épületét, a Vajdasági Magyar Szövetség Női Fóruma szervezésében. Az eseményt Burány Hajnalka, a Női Fórum elnöke, a Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházának képviselője nyitotta meg, aki beszédében elmondta, hogy ebben a felgyorsult világban, amikor a női és a férfiszerepek is állandó változásnak vannak kitéve, fontos, hogy kapaszkodót nyújtsanak egymásnak. Igyekeztek olyan előadókat meghívni, akik érdemben fontos információkkal segíthetik a feltörekvő hölgyeket. A történelem során a nők szeretete és akarata mindenkor megjelent, ezért a nyitóbeszédet követően Pataki Tibor, a Zentai Gimnázium történelemtanára rövid ismertetőt tartott a nők ókorban és középkorban betöltött szerepéről, hiszen köztudott, hogy múlt nélkül nincs jelen, sem jövő.

A konferencián Lajkó Szilvia, a Prosperitati Alapítvány munkatársa ismertette az alapítvány keretein belül zajló, nők számára is elérhető lehetőségeket.

– A férfiak és a nők egyformán képviseltették magukat, és teljesen egyforma esélyekkel indulnak minden pályázati körben, ezáltal is hangsúlyozni szeretnénk a nemek közötti egyenjogúságot. Úgy vélem, aki bele mert vágni, az nyert, és ezeknek a pályázóknak a sikere és eredménye a kétkedőket is arra ösztönözte, hogy a továbbiakban ők is kihasználják az alapítvány nyújtotta lehetőségeket.

A második előadó Nagy Fodor Lilla volt, aki személyes tapasztalatait osztotta meg a résztvevőkkel. Mesélt arról, hogy mit is jelent nőként karriert tervezni és építeni, anyaként nap mint nap eljárni dolgozni, és ezek mellett a mindennapi teendőket is elvégezni.

Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselőjelöltje, a konferencia zárószónoka a nők politikában elfoglalt helyzetét foglalta össze és mutatta be.

– Jómagam 2007 óta vagyok a szerbiai parlament tagja, és emlékszem azokra az időkre, amikor a nők aránya 20 százalék alatt volt, közben többször módosult a törvény, módosítottuk a kvótát, és most már oda jutottunk, hogy gyakorlatilag minden testületben, legyen az önkormányzati, tartományi vagy köztársasági, a nők aránya minimum 40 százalék kell, hogy legyen. Meg kell találni ezeket a hölgyeket, mert ők ott vannak a környezetünkben, és nekünk feladatunk, hogy erősítsük az önbizalmukat. Ugyanakkor a Vajdasági Magyar Szövetségnek 2009-ig nem volt női fóruma, akkor kezdtük el építgetni ezt a szerveződési formát, amikor rájöttünk, hogy a tagságunk 40 százaléka nő, ők még ekkor nem töltöttek be tisztségeket. Ennyi idő után azonban eljutottunk oda, hogy például a tíz első jelöltnek a fele nő, a választási listánkon nemcsak minimum 100 nő van, hanem 112, illetve a párt különböző testületeiben egyre több a nő. Ezek a hölgyek nagyon bátrak, kiállnak magukért és másokért, és nagyon sokat tesznek a közösségünkért. A VMSZ Női Fóruma hiánypótló tevékenységeket végez. Általában gyerekekkel, idősekkel, elhagyatottakkal foglalkozik, de egyre nagyobb az igény különböző politikai képzésekre, nyilvános szereplésekhez való felkészülésekre – mutatott rá Kovács Elvira.

A találkozó állófogadással zárult. A jövőben szeretnék, ha még több feltörekvő hölgy venné ki a részét akár a politikai életből, akár az üzleti vállalkozásokból. Hiszen a nő az erő, ahogy ez a konferencián több ízben is elhangzott.