2025. május 10., szombat

Elbúcsúzik a dízelmotortól a Honda

A Honda nem az első és vélhetően nem is az utolsó gyártó, aki lemond a gázolajos motorokról Európában, a japán gyártó inkább a hibrid és az elektromos négykerekűekben látja a jövőt, írja az autonavigator.hu.

A Honda sosem volt a gázolajos blokkok élharcosa, a japán gyártó neve sokkal inkább a pörgős benzinmotorokkal forrt össze. Az első saját fejlesztésű dízelmotor 2003-ban, a hetedik generációs Honda Accordban jelent meg, mely 2,2 literrel és 140 lóerővel kínált alternatívát a benzines motorokkal szemben. Gázolajos Hondák persze már korábban is készültek, ám azok más gyártók motorjait használták, többek között Isuzu és Rover eredetű dízelmotorok is kerültek Honda géptető alá. Második nekifutásra egy kisebb, 1,6 literes öngyulladós motorral rukkolt elő a Honda, ami jelenleg is elérhető a Civic kínálatában, ám úgy tűnik, hogy a Honda második gázolajosa lesz egyben az utolsó is.

A Honda tervei szerint 2025-re az európai kínálat összes modelljéből elérhető lesz hibrid vagy teljesen elektromos változat, az ugyanilyen meghajtású modellek globális aránya pedig 2030-ra eléri a kétharmadot. A Hondának persze ez a döntés kevésbé nehéz, mint más gyártóknak, ugyanis a dízelek iránt egyre csökkenő kereslet mellett a Hondánál csak mellékszerep jutott a gázolajosoknak. A döntésnek azért voltak előjelei, ugyanis a két éve debütált CR-V már csak benzines és hibrid kivitelben készül, holott a nagyobb SUV-k körében még keresettek a gázolajos erőforrások. A 2021-es dátum egyébként egybeesik az angol Honda gyár bezárásával, ahol a Civic is készül, így minden jel arra utal, hogy a jelenleg futó Civic generációval együtt megy nyugdíjba a cég utolsó dízelmotorja.

Magyar ember Magyar Szót érdemel