2026. március 17., kedd

A Xiaomi a notebook-gyártásba is beszállna

Lassan már nehéz felsorolni, mi mindennel foglalkozik „Kína Apple-je”, a Xiaomi. Ott vannak természetesen fantasztikusan jó ár-érték arányú telefonjai, tabletjei, de vannak a nevével fémjelzett okostelevíziók, van bluetoothos cipőjewifis víztisztítója, sőt még a processzorgyártásba is belevágott a cég.

Legújabban pedig – a Bloomberg értesülése szerint – azt mérlegeli, hogy a notebook-gyártásba is beszáll, és jó szokásához hűen, prémium minőségű gépekkel rukkolna ki, akár már 2016 első felében. Olyan készülékekkel versenyezne, mint az Apple MacBook Airje vagy a Lenovo ThinkPadje.

A Xiaomi – állítja a Bllomberg egy tűzhöz közeli forrásra hivatkozva – már tárgyalásokat is folytat a Samsunggal a memóriachipek ügyében, s a kezdeti megállapodást később akár a kijelzőkre is kiterjeszthetnék. Mindenesetre ha ez igaz, az jól jöhet a Samsung tartozékok üzletágának, és csökkenthetné a függést a Galaxyktól.

Egyelőre sem a Xiaomi, sem a Samsung nem kommentálta az értesülést.

Szinte naponta hallani valamit a Xiaomiról. Kicsit tréfásan Kína Apple-jeként is emlegetik a rekordokat is döntő céget, hazájában ugyanis tényleg lekörözte a Xiaomi az Apple-t: a Canalys piackutató cég jelentése szerint ugyanis jelenleg a Xiaomi uralja a kínai okostelefon-piac 15,9 százalékát, ami csak egy kicsivel magasabb a Huawei részesedésénél (15,7%), viszont jóval nagyobb az Apple-jénél (12,2%). Mindez azért meglepő picit, mert az iPhone 6 és az iPhone 6 Plus sikere mind a tavalyi év végén, mind az idei első negyedévben masszívan az első helyen tartotta Kínában az Apple-t. A változást a Canalys annak tulajdonítja, hogy telítetté vált a piac, és igencsak jó érvek kellenek ahhoz, hogy meggyőzzék a felhasználókat arról, hogy érdemes új telefont venniük.

A Xiaomi további ázsiai országokba is terjeszkedik, sőt a latin-amerikai és a közel-keleti piacokra is szemet vetett.

Az IDC által közreadott nyári adatok szerint idén április és június között világviszonylatban összesen 337 millió okostelefon talált gazdára.

A tavalyi év hasonló időszakához képest egyébként jobban teljesített a piac, nagyjából 11 százalékkal nőtt az értékesítés: Samsungnál 3,1 százalékkal csökkentek az eladási adatok 2014 második negyedévéhez képest, a Lenovónál csupán 0,4 százalékos volt a visszaesés, örülhet azonban az Apple, a Huawei és a Xiaomi is, a három cég ugyanis növelni tudta eladásait. A rekord negyedévet elkönyvelő Apple piaci részesedése 14,1, a szintén nagy fejlődésről beszámoló Huawei esetében ez 8,9 százalék, míg a korábbi üteménél kicsit lassabban növekvő Xiaominál is 5,3 százalék.

Magyar ember Magyar Szót érdemel