Az IAB Srbija, Szerbiában a digitális az interaktív marketing fejlesztését támogató egyesület, május 7-én a belgrádi ifjúsági otthonban megtartotta a 4. Digital Day szakkonferenciát. Minthogy a digitális tartalmak használatára és cseréjére vonatkozó adatok azt bizonyítják, hogy az online kommunikáció legnagyobb része manapság a közösségi hálózatokon történik, sőt mindinkább a mobilkészülékek révén, az idén a konferenciát a mozgásban lévő fogyasztók egybekapcsolásának szentelték.
A konferenciát Vladimir Aranđelović, az IAB Serbia igazgatóbizottságának elnöke, a Direct Media ügynökség menedzsere nyitotta meg, aki ismertette a legújabb Mind Take kutatások eredményeit. 2013-ban Szerbiában az internetpenetráció 6 százalékkal, az online hirdetésekbe való befektetés pedig 13 százalékkal nőtt. Érezhetően megnövekedett a mobilkészülékek, táblagépek és az okostelefonok révén való internetes csatlakozás is. A szerbiai igénybevevők 48 százaléka a számítógépek, 8 százaléka a mobiltelefon-készülékek, 38 százaléka pedig mind a számítógépek, mind a mobilkészülékek révén csatlakozik a Facebookra. A Tvitter igénybevevőinek 14 százaléka a számítógépről, 7 százaléka a hordozható készülékekről, 10 százaléka pedig mindkét készülékről csatlakozik a Tvitterhez. Szerbiában a megkérdezettek mindössze 6 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem használja a Facebookot, 68 százaléka pedig nem veszi igénybe a Tvittert.
Ionel Naftanaila, az IAB Europa technológiai és üzleti igazgatója beszámolójában az európai digitális piacról, valamint a magánélet védelméről szólt, amire az európai törvényhozók nagy figyelmet fordítanak, valamint az önszabályozásról, e probléma lehetséges megoldásáról beszélt. Miután ismertette a legújabb IAB Adex-kutatások eredményeit, megemlítette, hogy a megkérdezettek 37 százaléka magánéletének védelme miatt nem használja a lokalizáló szolgáltatásokat. Mint mondta, érdekes adat, hogy az Egyesült Amerikai Államokban az interaktív hirdetésekbe – amelyek értékét tavaly 42,8 milliárd dollárra becsülték – először fektettek be többet, mint a broadcasting TV-hirdetésekbe (Ebbe nem számították be a kábeltévék révén történő hirdetéseket).
Emil Pavloski (Gemius cég) beszámolója szerint Közép- és Kelet-Európa térségében felgyorsult az internetpenetráció és a mobilkészülékek révén történő „forgalom”. A legfejlettebb a piac Csehországban, az internetpenetráció ott 96 százalékos, míg Szerbiában 58,8, tehát megelőzi Horvátországot (58 százalék), Romániát (51 százalék) és Törökországot (42 százalék). Szerinte az internetes csatlakozás platformjának fragmentálása nagy kihívás az online ipar számára. Ha az ügynökségek és a hirdetők fel kívánják hívni az igénybe vevők figyelmét, alkalmazkodniuk kell ehhez a trendhez, és megfelelő kreatív megoldásokat kell kínálniuk a különböző készülékekhez – hangsúlyozta Pavlovski.
Timotej Gala (Httpool cég) a programmatic hirdetésekről, illetve a digitális hirdetési terület bérbevételének automatizálásáról beszélt, ami jelentősen megkönnyíti a média tervezését, míg Victorija Grigorian (Mictrosoft Advertising) a Skype révén történő hirdetést részletezte, amelynek pillanatnyilag megközelítőleg 340 millió aktív igénybevevője van. A brendeknek jelen kell lenniük a hálózatokon, amelyeken az igénybevevők a legszemélyesebb kapcsolatokat hozzák létre – hangsúlyozta Grigorian.
A Digital Day látogatói meghallgathatták a Digital Marketing több tekintélyes szakemberének, többek között Calin Rotarus (BCCR cég igazgatója), Szabó Ákos (Adaptive Media ügynökség) és Rupert Slade (a közép- és kelet-európai PHD Worldwide egyik vezetője) beszámolóját. Az utóbbi az idén érdekes előadást tartott azokról a változásokról, amelyeket „a nagy adatok” hoznak majd a hirdetőiparba.



