A Tesla Los Angeleshez közeli, hawthorne-i dizájnstúdiójában tömegek nézték élőben, ahogy Elon Musk cégvezér prezentálja a Model S kistestvéreként is értelmezhető, ám teljesen új platformra épített Model 3-at. Az autót, amit nem titkoltan népautónak szán a kaliforniai villanyautó-gyártó, és az első információmorzsák alapján erre még esélyük is lesz.
A Tesla azt tervezi, hogy évi 500 ezerre növeli autógyártását 2020-ra. Az öt felnőtt szállítására alkalmas Model 3 egyetlen feltöltéssel 210 mérföldet (346 kilométer) lesz képes megtenni, ami ugyan csak nagyjából kétharmada a nagyobbik Tesla kapacitásához képest, de magasan jobb, mint a mezőnyé, ahova érkezik. Az egyetlen valamire való prémium konkurens, a BMW i3 160 kilométert tud, a villanyautózásban jelenleg tömegautónak mondható Nissan Leaf új 30 kWh-s akkumulátora is csak 250 kilométert. A Model 3 alapára már hivatalos: 35 ezer dollár, vagyis szinte ugyanannyiba kerül, mint a Nissan és olcsóbb mint a BMW. A Model 3 hatvan mérföldes sebességre (óránként mintegy 95 kilométer) kevesebb mint hat másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből. A Tesla új, Model 3 nevű elektromos autója már az árával is kellemes meglepetést okozott a szakértőknek. A 2017-től gyártott szedán kezdő ára 35 ezer dollár. A cég bejelentette, hogy a még nem is gyártott autóra máris több mint 130 ezer megrendelés érkezett annak ellenére, hogy ezer dollár előleget kell befizetni.
A Model 3 külseje olyan, amilyet várni lehetett. Bár a teljes titoktartás sokat hangoztatott célkitűzés a Teslánál, az eddig kiszivárgott infók alapján nem volt rejtély, hogy lényegében egy kis Model S-t szánnak a kínálatba. A péntek hajnali első bemutatón egyelőre csak a főbb paraméterekről esett szó, a gyártás megkezdésétől még majd egy évre álló 3-as ugyanis még nem száz százalékos. A korábbi ütemezés szerint megtartott bemutatón nem sok szó esett például a belsőről, amiről Elon Musk annyit árult el, hogy annyira tolták előre a műszerfalat, amennyire azt a biztonság engedte, így öt felnőtt számára teljes értékű utasteret kínálnak. Mindezt a Model S-en megszokott külső sílusjegyekbe csomagolva, mindössze az a két különbség, hogy itt már azt a stilizált hűtőrácsot sem hagyták meg az orron, és a hátsó üléssor fölé is került egy óriási panorámaablak.
Amikor tavaly év végéről zsinórban a tizennegyedik veszteséges negyedévéről jelentett a Tesla, a befektetők csak megvonták a vállukat és az élet ment tovább. Ilyen magasságokban nem szokás a bizalom ilyen szintű luxusa, pedig az egész látszólag egyelten gólyalábon áll, az pedig Elon Musk maga. A 44 éves korára a PayPal, a SpaceX és sok kisebb vállalkozás beindítását maga mögött tudó vállalkozózseni eddig remekül hitette el a világgal, hogy elképzelése a tömeggyártású, sportos villanyautózásról működőképes. 2016 első negyedére ígérte a vállalat pénzügyi helyzetét emelkedő pályára állító Model 3-at, hát most itt van, még ha nem is gyártják. Egyelőre a Nevadában épülő Gigafactory-nak, a Tesla Panasonic-kal közösen épített új akkumulátorgyárának kell belehúznia, a tömeggyártású villanyautónak ugyanis akkumulátor kell, mégpedig rengeteg. De Musk ezt is megoldja, jövőre beindul a Gigafactory, s vele együtt a Model 3. Amerika mellett ezt már Európában is gyártják majd.



