2026. augusztus 14., péntek

A civil közösségek szolgálatában

Pályázati tájékoztatással és kapcsolatépítéssel segíti a vajdasági szervezeteket az Innova Civil Háló

A civil szervezetek jelentik közösségeink egyik legfontosabb megtartó erejét. Rendezvényeket szerveznek, hagyományokat őriznek, gyermekekkel, fiatalokkal és idősekkel foglalkoznak, kulturális, oktatási, szociális vagy éppen környezetvédelmi programokat valósítanak meg. Sokszor azonban a rengeteg jó ötlet, lelkesedés és önkéntes munka mellé kevés információ, kapcsolat és még kevesebb segítség társul. Ebből a felismerésből született meg az idén januárban az Innova Civil Háló, amely az óbecsei Innova Alkotók és Újítók Társaságának keretében működik. A Civil Hálót Sulc Barta Szilvia, a szervezet elnöke vezeti, aki több mint másfél évtizedes civil és pályázati tapasztalattal rendelkezik.  

Sulc Barta Szilvia kiemelte, az Innova egyik alapvető célja, hogy a vajdasági civil szervezetek könnyebben hozzájussanak a számukra fontos információkhoz és pályázati lehetőségekhez.

– Facebook-oldalunkon folyamatosan figyeljük és közzétesszük az aktuális kiírásokat, hetente általában három olyan lehetőséget bemutatva, amely reálisan elérhető lehet civil szervezeteink számára. Tudatosan keressük az egyszerűbb és közepes nehézségű pályázatokat. Nem az a célunk, hogy minél több kiírást osszunk meg, hanem hogy olyan lehetőségeket találjunk, amelyekkel egy kisebb, akár falusi civil szervezetnek is érdemes foglalkoznia. A pályázatoknál ezért a nehézségi szintet is feltüntetjük, és igyekszünk közérthetően összefoglalni a legfontosabb feltételeket. A civil háló azonban jóval több szeretne lenni egy pályázatfigyelő oldalnál. Az egyik legfontosabb célunk a délvidéki magyar civil szervezetek közötti kapcsolatok kialakítása és megerősítése. Szerbiában, Magyarországon és Romániában is keressük azokat a közösségeket, amelyek hasonló területen dolgoznak, hasonló célokat képviselnek, és amelyek között értékes együttműködés alakulhat ki – fogalmazott a szervezet elnöke. Hozzátette, hogy több magyarországi civil központtal is együttműködnek, emellett civil találkozók, szakmai programok és közösségi rendezvények szervezésével igyekeznek személyes kapcsolatokat is teremteni a szervezetek között. 

– Civil bálunk ugyanezt a közösségépítő gondolatot szolgálja: szeretnénk olyan alkalmakat teremteni, ahol a civil élet szereplői nemcsak hivatalos keretek között, hanem kötetlenebb formában is megismerhetik egymást. Ennek nagy gyakorlati jelentősége is van. Egyre több olyan pályázati kiírással találkozunk, amelyhez partner vagy társpályázó szükséges. Ilyen esetben hiába van egy szervezetnek kiváló ötlete, ha nincs megfelelő kapcsolatrendszere, és nem tudja, kit szólíthatna meg. A civil háló ebben is szeretne segítséget nyújtani. Ha ismerjük egymást, tudjuk, hogy egy-egy szervezet mivel foglalkozik, milyen tapasztalattal rendelkezik és milyen programok érdeklik, sokkal könnyebben találhat egymásra két vagy akár több lehetséges pályázati partner. Ez különösen fontos például a Nemzeti Együttműködési Alap egyes pályázatainál, illetve számos nemzetközi és konzorciumi kiírásnál. Nem feltétlenül kell minden találkozásból azonnal közös projektnek születnie: sokszor az első és legfontosabb lépés egyszerűen az, hogy megismertessük egymással a civil szervezeteket. Ennek jegyében építjük a kapcsolatokat a határon túli magyar közösségekkel is. Temesváron, a Temesvári Magyar Napokhoz kapcsolódva szintén civil találkozót és megbeszélést tervezünk. Vajdaságból több civil szervezettel közösen utazunk, és egy adai partnerszervezetünk bemutatkozására is lehetőség nyílik. A program nem csak szakmai találkozást biztosít: a temesvári magyar civil partnerek városnézéssel is készülnek a külhoni vendégek számára. A következő időszak egyik nagyobb terve pedig egy Óbecsén megrendezendő, három országot – Szerbiát, Magyarországot és Romániát – összekapcsoló civil találkozó. Az Innova szervezésében megvalósuló eseménnyel szeretnénk újabb lehetőséget teremteni arra, hogy a magyar civil szervezetek személyesen találkozzanak, bemutatkozzanak, tapasztalatot cseréljenek, és akár jövőbeni közös projektek alapjait is lerakják. A segítség továbbra is díjmentes – fogalmazott a szervezet elnöke. Mint elmondta, a hozzájuk forduló civil szervezeteknek lehetőségeinkhez mérten segítséget nyújtanak pályázati és egyéb, működésüket érintő kérdésekben. 

– Ha valaki nem tudja, jogosult-e egy adott kiírásra, partnert keres, vagy csak szeretné megtudni, milyen lehetőségek állnak előtte, igyekszünk segíteni. Emellett figyelemmel kísérünk olyan pályázatokat is, amelyek magánszemélyeknek, fiataloknak vagy szociálisan hátrányos helyzetben élőknek nyújthatnak támogatást. Mindez jelenleg teljes mértékben díjmentesen működik. A civil háló működésére egyelőre nem rendelkezünk külön támogatással, a munkát az Innova saját lehetőségeire, szakmai tapasztalatára, kapcsolataira és az együttműködő partnerekre támaszkodva végezzük. Bízunk azonban abban, hogy a kezdeményezés fejlődésével a jövőben ehhez is sikerül támogatási forrást találni, mert a civil szervezetekben óriási lehetőség rejlik. Ezt nem szabad hagyni elveszni vagy „ellaposodni”. Segíteni kell azokat az embereket, akik saját idejüket, energiájukat és tudásukat adják a közösségükért, és lehetőséget kell teremteni arra, hogy megtalálják egymást. Mi abban hiszünk, hogy a civil szervezetekben van a közösségeink jövője. Az Innova feladata pedig az, hogy információval, kapcsolatokkal, lehetőségekkel és együttműködéssel segítse őket abban, hogy ezt a jövőt közösen építhessük – zárta gondolatait Sulc Barta Szilvia. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A civil együttműködés jegyében: középen Sulc Barta Szilvia (Fotó: Kancsár Izabella/Archívum)