Elképesztő méretű, 404,2 karátos gyémántot találtak hétfőn Angolában, jelentették be hétfőn. Az angolai nemzeti gyémántcég, az Endiama, a Lucapa Diamond Company, illetve a privát befektető Rosas & Pétalas bányájában talált drágakő a 27. legnagyobb gyémánt lehet, amit eddig találtak, és a legnagyobb, amit valaha kibányásztak Angolában.
A három partnert egyesítő Lulo Diamond Project 2015-ben kezdte feltárni azt a területet, ahol a 404 karátos kő most előkerült, de már eddig is legalább 60 kivételes méretű gyémántot találtak ebben a bányában.
Miles Kennedy, a cég elnöke az ABC ausztrál közszolgálati adónak azt mondta, a 3000 négyzetkilométeres terület, ahol a bánya működik, rendkívül elhagyatott, és nyolcévi munkájuk érett be a világraszóló lelettel.
– Ez a legnagyobb gyémánt, amelyet Angolában találtak, és a legnagyobb, amelyet egy ausztrál társaság talált - hívta fel a figyelmet a szakember. Megjegyezte azt is, hogy már a drágakő árából fedezni tudnák terjeszkedésüket a térségben.
A követ megvizsgáló New York-i Yehuda Ila kategóriába sorolta azt, ami lényegében azt jelenti, hogy a kő hibátlan, míg a színét D-re értékelték, vagyis szinte semmilyen elszíneződést nem találtak rajta – így az értéke akár 20 millió dollár is lehet, írja a CNN Money az ABC Australiára hivatkozva.
Angola a világ negyedik legnagyobb gyémántkitermelő országa, ahol az eddigi legnagyobb megtalált gyémánt a 217,4 karátos Angolan Star volt. Ez, illetve a most megtalált gyémánt is elmarad az eddigi legnagyobb gyémánt méretétől – az 1905-ben, Dél-Afrikában talált Cullinan ugyanis 3106 karátos volt. Azt a drágakövet 105 kisebb darabra vágták, a két legnagyobb az Afrika nagy csillaga és az Afrika kis csillaga. Mindkettő a brit koronaékszerek része, és a londoni Towerben őrzik őket.



