2026. augusztus 14., péntek

Kilencmillió euró értékű aranyat találtak egy belgiumi épület falában

Aranyrudakra, érmékre és aranyrögökre bukkantak építőmunkások egy felújítás alatt álló belgiumi épület pincéjében. A lelet értékét hozzávetőleg kilencmillió euróra becsülik, egyelőre azonban nem tudni, kit illet a vagyon.

A rendkívüli felfedezést a kelet-flandriai Sint-Gillis-Dendermondéban tették, ahol egy egykori sörfőzde épületét újítják fel. A munkások csatornavezetékek lefektetése közben vették észre a pince egyik falába rejtett aranyat. A kincset egy 18 éves, nyári munkát végző fiatal, Kobe és munkatársai találták meg. Elmondása szerint először azt hitték, közönséges pénzérmékre bukkantak, majd előkerült egy aranyrúd is. A lelet aranyérméket, aranyrögöket és számozott aranyrudakat tartalmaz. Az elsődleges szakértői becslések ezek együttes értékét mintegy kilencmillió euróra teszik.

A munkások értesítették a rendőrséget és az épületet felújító szervezetet. Az aranyat biztonságos helyre szállították, a kelet-flandriai ügyészség pedig vizsgálatot indított annak megállapítására, honnan származik, és ki a jogos tulajdonosa. A hatóságok azt is ellenőrzik, hogy a vagyon nem köthető-e korábbi bűncselekményhez.

Az épület története a 19. század végéig nyúlik vissza. A sörfőzést 1899-ben kezdték meg a helyszínen, a termelés 1970-ben szűnt meg. Az sem kizárt, hogy az arany az egykori tulajdonos családjához kapcsolódik.

A belga szabályok értelmében a jogos tulajdonosnak több éve is lehet arra, hogy jelentkezzen a vagyonért. Ha nem sikerül tisztázni a tulajdonjogot, összetett jogi eljárás következhet, amelyben az épület jelenlegi tulajdonosa, a kivitelező, a megtalálók, illetve az egykori tulajdonosok leszármazottai is érintettek lehetnek.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Helyi szervek felvétele