Leonardóról köztudott, hogy élete utolsó éveiben bal kézzel dolgozott, mert jobb keze lebénult, eddig azt feltételezték a szakemberek, hogy kezének megbénulása stroke következménye volt.
Tudomány és technika
A maradványok a fáraók későkorából és a görög-római időszakból származnak, a Kr.e.
A tartományi főváros, Csengcsou régészeti intézetének szakemberei úgy vélik, hogy a 6,4 centiméter hosszú, csaknem 1 centiméter széles és 0,1 centiméter vastag művészi munka a Kínában talált eddigi legkorábbi selyemhernyó-faragvány. Az intézmény vezetője, Ku Vanfa szerint a selyemhernyó egy C betűt formáz begörbített hátával és felfelé néző fejével és farkával.
Április 22-én éri el a Lyridák meteorraj a maximumát. A különleges égi jelenségben leginkább az északi féltekén élők gyönyörködhetnek majd – olvasható az Iflscience.
A feltört jelszavak átvizsgálása után az NCSC megállapította, hogy az 123456 jelszót legalább 23 millió kárvallott használta. Ez után az ugyancsak nem túl bonyolult 123456789, a qwerty, a password, illetve az 1111111 következett.
Miért vannak pettyek a katicákon?

