2025. október 2., csütörtök

A NIS elleni szankciókról Koppenhágában is

Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke Koppenhágában tartózkodik, ahol részt vesz az Európai Politikai Közösség hetedik csúcstalálkozóján.

Az elnök elmondta, hogy Szerbia számára mozgalmas és sikeres napra lehet számítani, amely során több fontos találkozóra és tárgyalásra is sor kerül. Hangsúlyozta: az állam mindent megtesz annak érdekében, hogy biztosított legyen az ország kőolajellátása, és hogy a polgárok méltó, rendezett körülmények között élhessenek.

Vučić elnök elárulta, hogy Koppenhágában megbeszélést folytatott Andrej Plenković horvát miniszterelnökkel is, különösen a szerb kőolajipar helyzetéről, és a megbeszélés során érzékelte a helyzet súlyosságának megértését horvát részről is. Miután megérkezett a csúcstalálkozóra, az elnök újságírók kérdésére válaszolva közölte: a nap folyamán több európai vezetővel is tárgyalni fog a szerbiai NIS ellen kilátásba helyezett szankciókról. Aleksandar Vučić leszögezte, hogy az állam garantálni fogja a kőolajszármazékok zavartalan ellátását, hogy a szerbiai polgárok tisztességes, nyugodt és biztonságos életet élhessenek.

Hozzátette: meggyőződése, hogy Szerbiának sikerül megőriznie valamennyi baráti és partnerségi kapcsolatát. Az Instagramon közzétett videóüzenetében Vučić aggodalmát fejezte ki az NIS elleni amerikai szankciók miatt, amelyek bevezetését október 8-ig elhalasztották. Külön köszönetet mondott a szerbiai polgároknak, akik aggodalmukat fejezték ki az ország legnagyobb olajvállalata iránt.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Mette Frederiksen dán miniszterelnök az Európai Politikai Közösség (EPC) koppenhágai ülését megelőzően üdvözli Aleksandar Vučić szerb elnököt (Fotó: Beta)