A Szerb Haladó Párt azt szeretné, ha a parlamenti választásokra 2026 végén kerülne sor – emelte ki tegnap Miloš Vučević, az SZHP elnöke. Rámutatott ugyanakkor arra, hogy tiszteletben tartják Aleksandar Vučić államfő szavait is, aki a napokban azt jelentette be, hogy akkor kerül sor választásokra, ha azt az illetékes szerv (az államfő) indokoltnak látja a jogszabályokkal összhangban. Vučević szavai szerint így előrehozott választások is lehetnek.
– Vučić elnök bekapcsolódott Újvidéken a bizottsági ülésbe. Azt szeretnénk, ha 2026 végén lennének a választások, de erről az illetékesek döntenek. Bizonyára a blokádolók listája előnnyel indul. Ha rajta lesz (a Szabadság és Igazságosság Párja elnöke, Dragan) Đilas a listán, ha nem, biztos jelen lesznek, ugyanis az ő eszközeit használják. Egy testet képeznek ők mindannyian. De facto ugyanazt a politikát folytatják, nem lehet őket szétválasztani. Ugyanaz mondható el mindannyiukról, mint Gruhonjićról és Lomparról – emelte ki tegnap Vučević a Prva televízióban tett vendégszereplése során.
Vučević kiemelte, türelmetlenül várja már azt a nagyszabású pártösszejövetelt, amit az SZHP Újvidéken tervez, már csak azért is, mert a közvéleményben gyakran felmerül, hogy a pártja mer-e pártgyűlést tartani ebben a vajdasági nagyvárosban, vagy sem.
– Türelmetlenül várom a pártgyűlést Újvidéken, még akkor is, ha tudom, hogy a legnehezebb házigazdának lenni, sok a feladat, és a szervezés kötelezettsége is nagy. De készen állunk arra, hogy házigazdák legyünk, elég volt azokból a találgatásokból, hogy tarthatunk-e vagy sem pártgyűlést. Ellenzékként is tartunk pártgyűlést. Mi senkit sem akadályozunk a gyülekezésben, de nem fogjuk többé megengedni, hogy a mi embereinket és párthelyiségeinket valaki bántsa – hangsúlyozta Vučević.
Az utcai tüntetések már kilenc hónapja tartanak az egész országban az Újvidéken történt tragédia miatt, amikor a vasútállomás épületének előtetője lezuhant és maga alá sodort több embert: 16 személy elhunyt, 1 pedig súlyos sérüléseket szenvedett el. Kezdetben többek között az egyetemi hallgatók a felelősök felelősségre vonását követelték, ma már előrehozott választások kiírásának kezdeményezését várják el a kormánytól, illetve annak kiírását az államfőtől. Aleksandar Vučić a múlt héten úgy nyilatkozott, hogy a választások kiírására akkor kerül sor, ha azt az illetékes szerv jónak látja az alkotmánnyal és a jogszabályokkal összhangban, és ez megtörténhet a mandátum lejárta előtti időszakban is. A jelenlegi köztársasági képviselőház összetételét a polgárok a 2023 decemberében megtartott parlamenti választásokon választották meg. A képviselők akkor négy évre kaptak mandátumot.
– Biztosan lesznek választások az alkotmányos és törvényes határidő előtt – jelentette ki Vučić.
Az ellenzéki média politikai bennfentes információkra hivatkozva azt állítja, hogy még az idén sor kerülhet előrehozott választásokra. Azt mondja, az SZHP vezetése közel áll ahhoz, hogy az előrehozott választásokat december 28-án tartsák meg, annak ellenére, hogy tárgyalnak párton belül egy októberi, illetve egy 2026. januári dátumról is.

Nyitókép: Beta