Célunk, hogy a csatlakozási tárgyalásokat 2018-ra, vagy 2019-re lezárjuk, amely után az Európai Unió meghozhatja Szerbia uniós tagságáról szóló döntését, nyilatkozta hétfőn Aleksandar Vučić kormányfőhelyettes, miután találkozott az Európai Parlament Belgrádban vendégeskedő delegációjával. Az EP delegációját Hannes Swodoba, az EP szocialistáinak és demokratáinak frakciófőnöke vezeti. A szerb kormány közleménye kiemeli, hogy Vučić értékelése szerint Szerbia nagy lépést tett az uniós tagság feltételeinek teljesítése során, és a március 16-ai választásokat követően több nagyon fontos reformtörvényt fogadnak majd el. Hozzátette, Szerbia jelenleg a stabilitás meg a prosperitás tényezője a régióban.
– Swodoba elégedettségét fejezte ki Szerbia európai integrációs lépéseivel kapcsolatban és dicsérő szavakkal illette Belgrád és Pristina párbeszédének eredményeit. A delegáció vezetője kiemelte, hogy az EP támogatni fogja Szerbiát az uniós tárgyalások során – áll a közleményben.
A delegáció tagjai Swodobán kívül még Libor Rouček, a szocialisták és demokraták európai parlamenti frakciójának alelnöke, Maria Eleni Koppa görög szocialista képviselő, Knut Fleckenstein képviselő, az Oroszországgal való együttműködéssel foglalkozó bizottság tagja, valamint Javier Moreno Sanchez, a Globális Progresszív Fórum főtitkára.



