2026. március 2., hétfő

A VMDP nem csatlakozik a kisebbségi listához

Szerintük gyakorlatilag a „vízhordó” szerepére kárhoztatnák a magyar pártokat

„A Vajdasági Magyar Demokrata Párt választmánya úgy döntött, a párt nem csatlakozik a több kisebb szerbiai kisebbségi pártból formálódó parlamenti választási listához, melynek megalakulását február 5-ére szabadkai színhellyel hirdették meg” – olvasható a párt tegnapi közleményében. „E választási képződmény politikai előzménye a sandžaki Emir Elfić nevével fémjelzett Mindannyian együtt öttagú pártkoalíció, melynek két magyar társszervezete is volt (VMDK, MPSZ).

A távolmaradással kapcsolatos jelenlegi döntésünk közvetlen előzménye, hogy a vajdasági politikai színtér öt ellenzéki pozíciójú magyar pártja február 3-ai óbecsei találkozóján két alapfeltételhez kötötte csatlakozását bármely választási listához: a.) kerüljön be a közös választási programba a kisebbségi autonómia követelése, b.) a magyarok jussanak parlamenti mandátumot biztosító befutó pozícióhoz, ami a kisebbségek listáján – egységes álláspontunk szerint – a második helyet jelenti.

Időközben arról értesültünk, hogy február 4-én Szabadkán összeültek a Mindannyian együtt társszervezetei, de csak felemás formában fogadták el a magyar javaslatot, kizárva a befutó pozíció biztosítását, ami gyakorlatilag a „vízhordó” szerepére kárhoztatná a magyar pártokat.

A VMSZ kisebbségi autonómiát teljesen feladó politikájával szembeni egyre erősödő elégedetlenség a vajdasági magyar választók körében nem tehet bennünket vakká: ha nem akarunk csöbörből vödörbe kerülni, politikai támogatásunkat és szavazatainkat csak azoknak adhatjuk, akik egyenrangú partnerként és önálló politikai szubjektumként tudják elfogadni a magyarokat” – olvasható a Csorba Béla pártelnök által aláírt közleményben.

Magyar ember Magyar Szót érdemel