A Szerb Haladó Párt Aleksandar Vučić – a jövő, amelyben hiszünk név alatt a szerbiai politikai pártok közül elsőként adta át a választási listáját a Köztársasági Választási Bizottságnak. A 250-es listán az SZHP tisztségviselőin kívül a Rasim Ljajić vezette Szerbiai Szociáldemokrata Párt, Vuk Drašković Szerb Megújhodási Mozgalmának, a Velimir Ilić vezette Új Szerbia és Alelksandar Vulin Szocialisták Mozgalmának a jelöltjei is helyet kaptak.
A listaátadáskor egyebek mellett Nebojša Stefanović, az SZHP alelnöke, Radomir Nikolić, az SZHP végrehajtó bizottságának elnöke, valamint Ljajić, Ilić, Vulin és Aleksandar Jugović, az SZMM alelnöke voltak jelen.
Stefanović a haladók köré tömörülő koalíció elsöprő győzelmére számít a választásokon. A koalíció a gazdasági reformért, a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelemért, az európai integrációért és a fiatalokért száll síkra, mutatott rá Stefanović.
Rasim Ljajić is hisz a koalíció diadalában. Mint azt elmondta, a választások után kicsi, ám sikeres kormányt fognak alakítani. A kormány három, hat és tizenkét hónapos munkatervet állít össze, így mérhető lesz munkájának sikeressége, nyilatkozta Ljajić.
Aleksandar Vučić hétfő este az SZHP főbizottsági ülése után bejelentette, hogy pártja pozitív szellemben fog kampányolni.
– Választási kampányunk középpontjában a gazdaság fog állni. Minél több munkahelyet kell nyitni a fiataloknak, serkenteni a vállalkozói szellemet és a magánszektort. Második helyen szerepel a nyugdíjasok érdekvédelme, nem engedjük meg, hogy bárki is veszélyeztesse helyzetüket. Ezt a Nemzetközi Valutaalap illetékeseinek is elmondtam. Harmadik célunk pedig a szervezett bűnözés és a korrupció elleni küzdelem. A polgárok támogatását kérjük programunkhoz, a választásokat követően pedig kiderül, hogy hogyan alakulnak az erőviszonyok. Csak ezután kezdünk el tárgyalni a hatalmi koalícióról. Az az álláspontom, hogy az SZHP-nek nem kellene egyedül kormányt alakítania, minél több olyan tehetséges szakértőt kellene bevonnunk a munkába, mint amilyen Lazar Krstić. Pártunk célja továbbra is a normális és tisztességes Szerbia kiépítése – magyarázta Vučić, arra azonban nem kívánt válaszolni, hogy a választásokat követően a kormányfői tisztséget kívánja-e betölteni.
A haladók egyébként hétfőn este kezdték el gyűjteni a listaállításhoz szükséges 10 ezer aláírást, és állítólag néhány óra leforgása alatt 12 ezret sikerült hitelesíteniük.
|
„Az albánok is induljanak!” A dél-szerbiai albánok péntekig döntik el, hogy részt vesznek-e az előrehozott választásokon. Zoran Stanković, a Preševo, Bujanovac, Medveđa koordinációs testület vezetőjének értesülései szerint Riza Halimi biztosan részt kíván venni a választásokon. A témában eddig minden bel- és külpolitikai tényező azt tanácsolta, hogy a dél-szerbiai albánok induljanak a választásokon, ez Albánia külügyminiszterének is az álláspontja, fűzte hozzá Stanković. |
Ivica Dačić, a Szerbiai Szocialista Párt elnökének elmondása szerint az SZSZP–Szerbiai Egyesült Nyugdíjasok Pártja–Egyesült Szerbia koalíció választási listája már összeállt, és az aláírásgyűjtés is a vége felé közeledik. Dačić reméli, hogy a listát, amelynek ő lesz a vezetője, az elkövetkező néhány napban átadhatják.
Bár az SZSZP–SZENYP–ESZ koalíció nem kérte a rendkívüli választások kiírását, készen állnak azok megtartására, hangsúlyozta Dačić, majd ismét nyomatékosította, hogy az ügyvezető kormány továbbra is végzi munkáját.
Mindeközben érdekes nyilatkozatváltásra került sor a Liberális Demokrata Párt és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga között. Čedomir Jovanović, az LDP elnöke közölte, hogy nem várnak tovább a Nenad Čanak vezette VSZL-re, mivel szerinte úgy tűnik, hogy az inkább Boris Tadićtyal, a DP volt elnökével indulna közösen a választásokon, ezért az LDP Žarko Korać Szociáldemokrata Uniójával állít listát.
Bojan Kostreš, a VSZL alelnöke viszont kifejtette, hogy az VSZL nem zárta be kapuit az LDP előtt.
– Nem értem, hogy miért ilyen agresszív az LDP fellépése. Nem értem, hogy miért kaptunk először meghívást, majd miért vonták azt nagyon gyorsan vissza, és miért tették mindezt a sajtó hasábjain. Ezt sokkal elegánsabban és jobban is ki lehetett volna vitelezni. Az LDP-nek azonban jogában áll így viselkedni, mi nem zártuk be előtte kapuinkat, rajtuk múlik, hogy mely irányba kívánnak elindulni. A VSZL nyitott a beszélgetésekre. Továbbra is úgy véljük, hogy a regionális politikáért, a kisebbségek érdekvédelméért síkra szálló polgári pártoknak egyeztetniük kellene egymással – fogalmazott Kostreš, majd megerősítette, hogy tárgyalni fognak Tadićtyal.
Egyébként támogatóival Tadić ma kezdi el gyűjteni a listaállításhoz szükséges aláírásokat. Bár Tadić korábban elmondta, hogy az idő rövidsége miatt a választások előtt már nem alapít pártot, a majdani pártalapításhoz szükséges aláírásokat szintén megkezdik gyűjteni.
Dragan Đilas, a DP elnöke pedig kifejtette, hogy az SZHP vezette rezsim ellen csak az szavaz, aki a DP-re adja le voksát március 16-án. „Boris Tadić múlt a DP számára, biztos vagyok abban, hogy mindenki a DP-re fog szavazni, aki a modern és európai Szerbiát támogatja.” – emelte ki Đilas, majd megcáfolta, hogy tárgyalt Saša Radulović volt gazdasági miniszterrel, aki állítólag szintén indulni kíván a választásokon, azt viszont elismerte, hogy egyetért Radulović a szerbiai gazdaságról felállított diagnózisával. Đilas mindehhez hozzátette, hogy a DP-nek össztűz közepette kell készülnie a választásokra.
|
Újabb kilépés a demokratáktól Jelena Trivan, a DP volt sajtófelelőse és köztársasági parlamenti képviselője kedden kilépett a pártból. A Blic napilapnak nyilatkozva Trivan kifejtette, hogy így kívánt tiltakozni az ellen, amivé a politikai élet Szerbiában vált. A politikai élet jelenleg a képviselői helyekért folytatott küzdelemről és nem a politikáról szól, fogalmazott Trivan. „A pártok engedelmességet követelnek tagjaiktól, a tudást, a tudást és a bátorságot nem díjazzák és nem is tűrik meg. Ilyen körülmények között nem kívánok politizálni” – jelentette ki. Bár „Tadić emberei” közé sorolják, Trivan azt mondja, hogy egyetlen párthoz vagy választási listához sem kíván csatlakozni. |
Dušan Petrović, az Együtt Szerbiáért elnöke üdvözölte, hogy Tadić ismét aktívan részt kíván venni a politikai életben. Tekintettel a közelgő választásokra, tökéletes az alkalom, hogy megalakuljon egy egyértelmű programkoalíció, jegyezte meg Petrović, majd hozzátette, hogy pártja a napokban több lehetséges koalíciós partnerrel is tárgyalni fog, Tadić azonban mindenféleképpen első helyen szerepel a lehetséges partnerek között.
Mivel a Szerbiai Demokrata Párt csak nehezen tudná politikai irányvonalát más pártok irányvonalával összeegyeztetni, ezért a párt önállóan állít listát, erősítette meg Vladeta Janković, az SZDP politikai tanácsának elnöke. Hozzátette, hogy helyi szinten bizonyos pártokkal már együttműködött az SZDP, de bebizonyosodott, hogy ez semmilyen szempontból nem előnyös. Az SZDP kész vállalni az önálló listaállítással járó kockázatot, mert hisz pártprogramjában és az emberekben, akiknek ezt a programot felajánlhatja, nyomatékosította Janković.



