2024. május 9., csütörtök

Új ismeretek útján

Sikeres tanévet kívánt az oktatási miniszter

Slavica Đukić Dejanović oktatási miniszter gratulált minden általános iskolás és középiskolás diáknak, valamint minden dolgozónak az iskolakezdéshez, és sok sikert kívánt az új tanévben. A minisztérium által kiadott közleményben a miniszter asszony kifejtette, hogy az első betűk megtanulásával, az írással és olvasással a kisdiákok megteszik az első lépéseket az új ismeretek elsajátításának hosszú és izgalmas útján. A nem túl könnyű kezdet ellenére azt tanácsolja a diákoknak, hogy legyetek bátrak, szorgalmasak és kitartóak, mert a siker és a jó jegyek nem maradnak el. Kiemelte, az iskola egy olyan hely, ahol új barátságok köttetnek. Azt kívánta a diákoknak, hogy mindig érezzék jól magukat abban az iskolában, ahová járnak.

– Az oktatási és nevelési úton a gyerekeknek tanáraik lesznek a szövetségeseik, akik továbbra is mindennap fenntartás nélkül támogatják őket. Fontos, hogy a gyerekek ne feledkezzenek meg az őszinteségről, a szolidaritásról, a toleranciáról és a megértésről, valamint a barátság fontosságáról, illetve tiszteljék a tanáraikat és diáktársaikat – mondta a miniszter, aki kiemelte a tanári kar szerepét és fontosságát, megjegyezve, hogy minden tanórán és tanórán kívüli foglalkozáson az a céljuk, hogy felkeltsék a diákok érdeklődését és fejlesszék tudásukat.